Relaxálunk, lazítunk, kikapcsolódunk, tehát vagyunk

Otthoni ismerőseim, akik tehetősebbek vagy arra vágynak, hogy tehetősek legyenek, és úgy tesznek, mintha megengedhetnék maguknak a luxust, színházba járnak, operába és koncertekre, utána meg késő esti vacsorákra drága manhattani éttermekbe. Vagy ugyancsak drága klubokba járnak, ahol koktélokat fogyasztanak, darabját legolcsóbban öt, legdrágábban elképzelni sem tudom, milyen áron (ugyan a Timesban egyszer olvastam egy százdolláros koktélról), és legalább egydollárnyi borravalót is adnak italonként a bárpultosnak. A klubokban hangos zene szól, beszélgetni nem nagyon lehet, igaz, dohányozni sem, így azok, akik mégis füstölögni szeretnének, kivonulnak az étterem elé, s ott, az utcán pöfögnek és beszélgetnek.

Pihentető kultúra

Anyagi okokból én ritkán jutok el színházba. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az olcsóbb, nem a Broadway-n játszott darabokra itt-ott elmehetnék, csakhogy nem egészen értem, a többiek hogyan iktatják be normál dolgozó életükbe a színházat, amely után éjfél előtt nem nagyon ér haza a kedves néző. Múzeumokba, kiállításokra szívesen elmegyek, hiszen ezek anyagilag nem megterhelők, oda viszont társaság nélkül nem szeretek járni, így korlátozom saját magam. Pedig a múzeumi környezet kimondottan megnyugtató és pihentető számomra. Csak hallomásból tudok a klubokról, és a tévéből egy keveset, de ennek az információnak nem nagyon adok hitelt, mert Hollywood mindent elferdít saját érdekeit szem előtt tartva. Néha viszont késő este, éjfél körül, elmegyek egy-egy felkapott étterem vagy klub előtt, látom a fiatal és középkorú relaxálókat. Nekik nyilván megfelel ez a fajta közeg, és biztos jól érzik magukat, engem leginkább irritálna a hangzavar s a részeg vendégek. Legtöbbször az jut egyébként ilyen alkalmakkor az eszembe, hála az égnek, hogy nem lakom ilyen klub közelében, mert a füst és a zaj, főleg nyári meleg éjszakákon nagyon zavarna.

Különleges alkalmakkor megrendezett fogadásokra el szoktam menni, ha nem nekem kell fizetnem a belépőt – vannak még jó emberek, akik meghívnak másokat is egy-egy jótékony estére. Bár számomra az ilyen alkalom sem igazán relaxáció, mert beszélgetni kell, networkelni úgy, hogy egyik kézben a pohár, a másikban a kis papírtányérka, rajta sok finomság. A finomságokat gyorsan el kell fogyasztani, hisz mások is gyors tempóval esznek, és pillanatok alatt elfogy a kínálat, másrészt meg kell is a másik kéz kézrázogatásra, gesztikulálásra, papírszalvéta használatára stb.

Vendégfogadás

Barátnőm unszolására évi több alkalommal fogadunk brunch- vagy vacsoravendégeket. Ezek az alkalmak a vendég számára remélhetőleg kikapcsolódást és kellemes élményt nyújtanak, én leginkább arra asszociálok, hogy ki kell gondolni, mit fogunk főzni, a hozzávalókat meg kell vásárolni és haza kell cipelni. A vendégfogadás napján a lakást ki kell takarítani, az alapanyagokat el kell készíteni, és mire a vendég megérkezik, sok esetben én készen állok az elalvásra. Persze, előfordul, hogy nagyon kellemes délután vagy este kerekedik a vendéglátásból, és ilyenkor úgy érzem, bőven megtérül a befektetett energia. Ha viszont én megyek vacsoravendégnek valahová, azon tűnődöm már előre, mi olyat fognak tálalni, amit én nem szeretek és nem eszem vagy iszom, s hogy ezen majd megsértődnek-e a vendéglátók. Szerencsére az amerikaiak tisztában vannak az emberek eltérő étkezési szokásaival, és előre tisztázni szokták a menüt.

Séta, mozi

Sétálni szeretek. Az az igazi relaxáció, amikor nem kell sehová sem sietni, és csak azért sétál az ember, hogy kint legyen a zöldben. A séta akkor is nagyon jó, ha jó beszélgetőtársra bukkanok, ilyenkor, érdekes módon, nem fáradok el, még ha órákig sétálgatok sem. A jó beszélgetés energiát ad, nem csak az agynak, a fizikai testnek is, főleg, ha egy parkban sétálgatunk közben.

A mozi is ellazít. Csak arra kell figyelnem, hogy ne felejtsek el valami nassolni- és innivalót tenni a hátizsákba egy nagy pulóver kíséretében, ha nyár van, mert a mozis kukorica-kóla kombináció nemcsak, hogy megfizethetetlen, hanem műízű is, így csempészek. A pulcsi azért kell, mert a légkondit ilyenkor már bekapcsolják, s én pár perc alatt fázom. Egyébként a film után szeretek sorban állni a női mosdó előtt, mert ott a filmmel kapcsolatban sok érdekes megjegyzést lehet hallani. Egy New Yorkban létesített internetes oldalra bárki beküldhet vicces, érdekes vagy abszurd bemondásokat, amelyeket valahol véletlenül hallott a metrón, az utcán, esetleg valaki mobiltelefonozása közben. Én is beküldhetnék párat minden mozizás után, ha nem szenvednék időhiányban.

Otthon, édes otthon

Mostanában, a nagy hajtások közepette, leginkább csak otthon szeretek leheveredni a kanapén, lehetőleg két macskával valamely testrészemen, és olvasni egész nap. Le se venni a pizsamát, csak olvasgatni, esetleg megnézni egy jó filmet, és gondolkodni. A gondolkodást serkenti egy kis csokoládé, amit ilyenkor majszolgatni szoktam, vagy legalábbis én ezt szoktam magyarázatként elmondani magamnak. Nem bánom, ha ezen a napon nem szólok máshoz, csak a cicákhoz. És ha sikerül elolvasnom egy könyvet, kicsit rendet raknom és átnéznem a felhalmozódott újságokat, akkor nagyon elégedett vagyok a napommal. Néha csak ez tud relaxációt, ellazulást nyújtani: az irodalommal, jó írásokkal teli magányos nap, és nem számít, hogy New Yorkban vagy Nagymegyeren vagyok-e éppen otthon.