Rejtélyes gyilkosságok

Mexikóváros. Különös jelen-tőséget ölt az északnyugat-mexikói Ciudad Juarezben a nők elleni erőszak megakadályozása végett az ENSZ által tegnapra meghirdetett világnap.

A sivatagos térségben több száz fiatal mexikói nőt öltek meg az elmúlt évtizedben rejtélyes körülmények között. A napokban felvonulásokat rendeztek több mexikói városban és külföldön is a meggyilkolt nők emlékére. A gyilkosságokat övező rejtélyt jól mutatja, hogy az áldozatok számát sem tudni pontosan. Az AP legalább 263 halálos áldozatról tett említést, megjegyezve, hogy mintegy 4500 társukat eltűntként tartják nyilván. Az AFP hírügynökség viszont legalább 326 gyilkosságról számolt be, hozzáfűzve, hogy az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 370-re becsüli a halálos áldozatok számát. Az elmúlt hónapokban az ENSZ képviselői, az amerikai törvényhozás tagjai és más nemzetközi szervezetek is követelték, hogy a mexikói hatóságok derítsék fel az ügyet és vessenek véget a gyilkosságoknak. Vicente Fox mexikói államfő kérésére ENSZ-nyomozók érkeztek az amerikai határ közelében fekvő vidékre, ahova az elnök ötszáz szövetségi rendőrt is vezényelt. Az eddigi erőfeszítésekre azonban rossz fényt vet a mexikói emberi jogi bizottságnak a parlament elé terjesztett jelentése, amely szerint a hatóságok sokszor nyomoztak ugyan az elkövetők után, de meglehetősen hanyagul. Időnként hamis bizonyítékokat használtak, kínzásokhoz folyamodtak és az is előfordult, hogy nyomozati iratokat egy olyan helyiségben hagytak, amelyben később hajléktalanok kerestek menedéket, és fűtés gyanánt eltüzelték a papírokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?