Régi vendégek

Homérosz Odüsszeiájában e szavakkal fogadta Télemakhosz a Mentész képében hozzá érkező Pallas Athénét – a vendéget. A vendégszeretet nem csupán a görögök sajátja volt, az ókor más népei is kezdték gyakorolni. A nyár elmúltával, a kerti munkák befejeztével, mindenszentek, karácsony közeledtével jobban eljárunk rokonainkhoz, barátainkhoz egy kis vendégségbe. Nézzük meg érdekességképpen, hogy is zajlott valamikor a vendéglátás.

Valamikor a vendéglátás körülményeit szokásjogok, vallási törvények és hagyományok szabályozták. Azután a társadalmi fejlődés során, ahogyan a közlekedési, valamint ellátási körülmények javultak, már az ókorban módosult a vendégeskedésnek a lényege. Julius Caesar így ír erről:

„Vendéggel rosszul bánni nagy bűn, bárki bármely ügyben megy hozzájuk jogtalanságtól védelmezik, sérthetetlenséget élvez, minden ház nyitva áll előtte, és élelmüket megosztják vele.”

Európa vándorló népeinél így a magyarságnál is újabb formája alakult ki a vendéglátásnak. Miután kialakult egy új társadalmi rend, ezáltal létrejött a vendéglátásnak újabb formája is. Zsigmond 1405. évi dekrétumainak 43. cikkelye pontosan megmondja, miről is van szó:

„Ha és amikor ... A király vagy királyné őfelsége országunk valamely városába... vagy szabad községbe találna menni, akkor annak a helynek a polgárai .... A mi felségünknek és a királyné felségének egy ebédre vacsorára alkalmas élelmiszereket tartoznak kellő bőségben adni.” Későbbiek folyamán nemcsak az uralkodók és egyéb főurak vendégeskedtek szívesen, hanem a polgárság is. A kézműveseknél pedig néhány alkalommal céhlevél szabta kötelesség volt a vendéglátás. Pl.: nézzünk meg egy marosvásárhelyi étlapot: Első tál étel: minden asztalra eczettel, tormával csuka legyen, Második tál étek: Gyümölcsös lével lúd legyen, Harmadik tál étek Rizskásás legyen velős konczokkal és így tovább. Hasonlóképpen a vacsora is legalább négy fogásból állt. A végén gyümölcsöt fogyasztottak. Mindkét alkalommal legalább három veder bor is elfogyott. A vendéglátásnak évszázadok során kialakult a népi ceremóniája is:

A vendéget mindig a gazda fogadja és csakis a férfiak fognak kezet. Minél szívesebben látott vendég jön a házhoz, annál beljebb vezetik a házba. A főhely a szobában, az asztal mellett, a belső oldalán van, az ajtóval szemben. A gazdasszony letörli a széket a kötényével, míg a helyet a gazda kínálja. A gazdasszony behozza a boroskancsót, esetleg a poharakat is, ha az szokás. A gazda előbb maga iszik, majd a vendégre köszönti: „Erő, egészség!” A vendég pedig fogadja: „Soha el ne hagyjék!” A gazda megtölti a poharat a vendégnek, mondván: „Becsülettel adom.” Mire pedig a vendég: „Köszönöm, becsülettel veszem.” Arany János a Családi körben így ír erről:

„Mért ne fogadnók be, ha tanyájanincsen,

Mennyit szenved úgyis, sok bezártkilincsen!” Petőfi szintén verselt a vendégekről Barátaimhoz című költeményében:

„Nos, fiúk nem szólt a szarka

Házfödélteken?

Vagy ki álmodá meg, hogy ma

Vendégtek lészen?”

Egyes időszakokhoz bizonyos ételsorok kötődtek. ĺgy pl. karácsonykor a sonka, farsangkor a disznóhús, valamint a fánk, húsvétkor a bárány, pünkösdkor pedig marhahús adta meg az ételsor jellegét. Ha pedig nagyon népes volt a vendégség, tréfás rigmusokkal bejelentették az egyes fogásokat. Szegeden pl. a túrós lepényt imigyen:

„Ezt a lepényt tejbe vajba fürösztötték, / Túróval, kaporral jól megkeresztelték, / Forró kemencében pirosra sütötték, / A nagy konyhakéssel darabokra szelték, / Vegyen belőle, s ki ahogy tudja, / Magyarosan fecskefarokra harapja.”

Olykor bizony a cigány is felbukkant, s főleg a fiatalok táncra is perdültek, míg az idősebbek nótázgattak, borozgattak és elbeszélgettek a világ folyásáról.

A vendégeskedésen ezzel a nótával vetettek általában véget:

Nem, nem, nem, nem, nem, / Nem megyünk mi innen el, / Míg a gazda minket innen / Furkósbottal ki nem ver. // Ha nem tetszik a gazdának, / Hogy mi itten mulatunk, /

Vigye el a házát innen, / De mi itten maradunk!

Ma már talán megmosolyogtató néhány régi szokás, de azért nem ártana nekünk sem időt szánnunk olykor-olykor rokonainkra, szomszédainkra, barátainkra, hogy kiszakadjunk a mindennapok taposómalmából, s hogy egy kissé megszépítsük a hétköznapokat is.

(Feldolgozta Méri Magdolna)