Rabszolga rabszolgája az ókori Britanniában

A londoni belváros egyik építkezése során még 1996-ban előkerült, de csak most olvashatóvá tett, 14 x 11,5 centiméteres fatáblán egy fiatal gall lány adásvételi szerződése olvasható. Ebből kiderül, hogy a lányt mai fogalmak szerint egy kisebb sportkocsi áráért vette meg – egy másik rabszolga. A 2000 éves fatáblába karcolt, mára alig látható szövegből kiolvasható, hogy egy a császári háztartásban dolgozó, jómódú rabszolga egy Fortunata (Szerencsés) nevű lányt vásárolt. A lány egy normandiai gall törzsből származott, s valamiként elszakadhatott (elkóborolt, vagy elrabolták) közösségétől, így került a rómaiak közé. Noha a római rabszolgák többsége bányákban vagy a földeken dolgozott, néhányuknak sikerült magasabb társadalmi rangra vergődniük. Ők többnyire iskolázottak voltak, s gyakran egész birtokok és az előkelők háztartásának irányítását bízták rájuk. Olykor annyira meggazdagodtak, hogy saját rabszolgát is tarthattak, sőt kiválthatták magukat a rabszolgasorból. A szövegből kiderül, hogy Fortunatát gazdája 600 dénárért vásárolta meg, amely akkoriban egy római katona kétévnyi bérének megfelelő összeg volt. A Kr. u. 80-120 körül megkötött adásvételben az is szerepelt, hogy a lány „garantáltan egészséges és nem hajlamos a szökésre”. A vevő, Vegetus, maga is rabszolga, egy bizonyos Montanus helyettese volt, aki szintén a császár rabszolgája volt. Noha a táblán a császár neve nem szerepel, feltehetően Domitianusról vagy Trajanusról van szó. Montanus és Vegetus – rabszolga mivolta ellenére – Britanniában volt magas rangú hivatalnok. Tény, hogy formailag rabszolgaként nem lehetett saját tulajdonuk, ám a gyakorlatban Fortunatát nyilván úgy tekintették, mint személyes tárgyát, esetleg leendő feleségét. A táblán szerepel a lány előző tulajdonosa, egy bizonyos Albicianus neve is. Mivel csak ez az egy név szerepel, valószínűtlen, hogy Albicianus római polgár lett volna. Az nem számít szokatlan jelenségnek, hogy a szerződés szövegét fatáblára karcolták, mivel a rómaiak nagy fokú műszaki ismereteik ellenére nem használtak papiruszt. A birodalom déli részeiben pénzügyleteket, irodalmi műveket írtak ugyan papiruszra, de az északi részeken ez az anyag csak nagyon nehezen volt elérhető. Általános megoldás volt, hogy fatáblát viasszal kentek be és fémtárggyal vésték bele a szavakat. A viasz az idők során már eltűnt a tábláról, de a szöveg írásakor a fát is megkarcolták, és az Oxford Egyetem kutatói segítségével most sikerült a vékony karcolásnyomokat láthatóvá tenni. Az eredetileg három, spárgákkal összekötött fatáblára írt szöveg első része szó szerint így hangzik: „Én Vegetus, a császár rabszolgájának, Montanusnak a helyettes rabszolgája megvásároltam egy diablintianus nemzetségű leányt, Fortunatát 600 dénarért. A lány garantáltan egészséges és nem hajlamos a szökésre.” A másik két táblát nem sikerült megtalálni. A lelet elsősorban tartalma miatt rendkívüli. Meglehetősen ritka eset volt, hogy egy rabszolga ilyen különleges körülmények közé került, s szokatlan módon ilyen széles körű jogokkal élhetett. Roger Tomlin, a szöveg lefordítója hangsúlyozta: a tábla szövege révén bepillantást nyerhetünk abba, miként kormányozták a provinciákat a birodalomban. A császár hivatalnokokkal – közöttük rabszolgákkal – irányította a gyarmatok ügyeit, s ezeket a hivatalnokokat munkájukért busásan megfizették. (Élet és Tudomány)