Pillangó

A héten egy barátommal beszélgetve eszembe jutott egy történet, amit a nyáron hallottam.
„Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat kialakítva egy kijáratot.

A héten egy barátommal beszélgetve eszembe jutott egy történet, amit a nyáron hallottam.

„Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. A pillangó megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán.”

Én úgy mondom, nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodok vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok.

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért. Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat vagy az akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől, az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal.

Korlátozni és ártani tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel és védésemmel, túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek: „Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.”

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek: Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek, és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadban.

Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben, bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak kérni, hogy ne sírj.

Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok érteni veled. Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást vagy elidegenedést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell, hogy figyeljek, magammal kell, hogy törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amilyen csak tudok.

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogy létezem másokkal és magammal. Én ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni.

Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy.

A szerző amerikai teológus-pszichológus (1902–1987), Nobel-békedíjra is felterjesztették

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?