Pedofilok játszótere a világháló

A világhálón nemrégiben felbukkant egy, a pedofíliát védelmező oldal, mely – készítője szerint – elsősorban a közvélemény tájékoztatására szolgál a pedofíliával kapcsolatban, cáfolva a pedofil hajlamú egyénekről a társadalom széles rétegeiben élő – a honlap szerint – téves nézeteket és igaztalan vádakat.

Kisebb botrányt kavart Giancarlo del Monaco olasz operarendező, aki az erfurti színházban pedofil történetként vitte színre Jancsi és Juliska közismert meséjét tavaly januárbanČTK/AP-felvételA www.pedofilia.szm.sk oldal amellett foglal állást, hogy a pedofília nem kóros elhajlás, hanem csakúgy, mint a homoszexualitás, egyfajta állapot, magatartási forma.

A honlap készítője arra törekszik, hogy legitimizálja, elfogadottá tegye a pedofíliát. Cáfolni igyekszik azt az állítást is, hogy a pedofilt, megszállott módjára kizárólag a gyermekkorúval folytatott szex hozza izgalomba.

A honlapról ráadásul pár kattintással el lehet jutni tiltott, obszcén tartalmakat, gyermekekről készített pornográf felvételeket tartalmazó internetes oldalakig. Ezért bárki közülünk – így akár gyermek is –, aki jóhiszeműen felkeresi a szóban forgó honlapot, hogy tájékozódjék a pedofíliáról, pár kattintással könnyen eljuthat pornográf oldalakig.

A pedofíliát a szexuálpszichológia aberrációként, a szexualitás nem egészséges megnyilvánulásaként tartja számon, közölte lapunkkal Bordás Sándor klinikai pszichológus. A pedofilok általában csak gyermekek jelenlétében tudnak eljutni az orgazmusig, vagyis fixáltak.

A pedofil hajlamú egyének abban az esetben érik el a szexuális izgalmat és kielégülést, ha szexuális tárgyként kezelhetnek – általában 15 évesnél fiatalabb – gyermeket.

A szakértő szerint nem igaz az az állítás, mely egybemossa a pedofileket a homoszexuálisokkal: „Tájékozatlanságunkból adódóan a pedofileket nagyon gyakran összekeverjük a homoszexuálisokkal, holott patológiás értelemben nem sok közük van egymáshoz, és fontos az elhatárolásuk. Míg a pedofília voltaképpen kóros elhajlás, a homoszexualitás csak egy állapotot, örökölt magatartási formát feltételez, a melegek nem aberráltak.”

Marta Bujňáková, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa lapunk érdeklődésére elmondta, a rendőrség lakossági bejelentés alapján igazságügyi szakértők bevonásával átvizsgálta az említett honlapot, mind a rajta fellelhető szövegek tartalmát, mind a képanyagát, de bűncselekményre utaló nyomot nem talált, vagyis az internetes oldal tartalma nem meríti ki sem a pornográf alkotások terjesztése bűntettének, sem az erkölcs elleni bűncselekménynek a fogalmát.

Felvetésünkre, hogy az oldalról obszcén tartalmú oldalak is elérhetőek, Bujňáková közölte, az információt továbbítja illetékes munkatársának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?