Ötven évvel ezelőtt halt meg Iréne Joliot-Curie

Pierre Curie és felesége, Marie Sklodowska 1903-ban vehette át a legmagasabb tudományos kitüntetést a radioaktivitás terén végzett kutatásaiért. Kísérleteiket néhány évvel korábban, 1898-ban kezdték, amikor Henri Becquerel asszisztenseként Marie mérni kezdte a rejtélyes sugarakat férje és Jacques sógora által kifejlesztett piezoelektromos műszerrel.

Elsőszülött gyermekük, Iréne ekkor egyéves volt – elmondható róla, hogy a tudományos légkört az anyatejjel szívta magába. Sajnos egyebet is: ebben az időben még nem sejtették, hogy gyilkos kórt okoz e hősi kor kutatásának tárgya, amely a családtagok korai halálához vezetett. A kivételt csak Pierre jelentette, akit egy megbokrosodott konflisló a felesége szeme láttára gázolt halálra a párizsi opera előtt. Még negyvenhét éves sem volt.

A hős asszonyt e sorscsapás nem törte meg: tovább folytatta a közösen elkezdett kutatást, átvette férje egyetemi katedráját, a Rádium Intézet vezetését, egyedül nevelte lányait, és még arra is maradt ideje, hogy a tudománytörténetben páratlan módon, a fizikai Nobel-díj mellé kémiait is szerezzen; a kitüntetést 1911-ben vehette át a fémrádium előállításáért.

Iréne a következő évben a College Sevignében szerezte meg érettségijét, majd a párizsi egyetemen tanult. Közben kitört a világháború, amelyben anya és lánya tábori röntgenkészülékkel járta a frontot, ahol a testbe fúródott srapnelek helyét határozta meg, többezer katona életét megmentve ezzel. Mondani sem kell, minden védőfelszerelés nélkül. E hadi tettüket épphogy csak nyilvántartotta a közvélemény – pedig nagyrészt ekkor szerezték azt a sugárdózist, amely korai halálukat okozta.

Házassága Joliot-val

Iréne 1918-ban lett az édesapja által alapított, édesanyja vezette Rádium Intézet munkatársa. A polónium alfarészecske (hélium atommagok) sugárzását kutatta, ebből szerezte meg 1925-ben doktorátusát. Ugyanebben az évben ismerkedett meg a fiatal fizikus-kémikus Frederic Joliot-val, aki Paul Langevin ajánlására került Marie Curie mellé asszisztensnek.

A fiatal kutatónak közvetve már volt kapcsolata a családdal: amikor évfolyamelsőként elvégezte az École de Physique et de Chimie Industrielle főiskolát, a Pierre Curie-emlékérmet adományozták neki. Ebből az alkalomból a Curie család régi barátja, Langevin kieszközölte, hogy a Rádium Intézetben folytathassa kutatásait. Iréne mellé került, aki megtanította őt a radioaktív laboratóriumi technikák alkalmazására. A fiatalok között szerelem szövődött, egy év múltán, 1926 októberében összeházasodtak. Az ifjú férj felesége családja iránti tiszteletből a sajátja mellé felveszi a Curie nevet, ezt követően közösen publikált munkáik Joliot-Curie néven jelennek meg.

Első komoly felfedezésük az alfarészecskékkel besugárzott berilliumhoz kötődött. Sikerült kideríteniük a tömegcsökkenést, egy hajszálnyival viszont lemaradtak James Chadwickkel szemben a neutron felfedezésében. Nem volt szerencséjük: ez a részecske az atommagon belül rendkívül stabil, viszont elszabadulva tizenöt perces felezési idővel protonná, elektronná és antineutrinná bomlik. Az angol fizikus különben is helyzeti előnyben volt: munkahelyi főnöke, Ernest Rutherford már korábban felhívta a figyelmét, hogy a mérések azt igazolják, az atommagot nemcsak pozitív protonok, hanem semleges részecskék is alkotják, amelyeket előbb-utóbb igazolni lehet. Neki sikerült.

A neutron tömegét viszont Iréne és Frederic Joliot-Curie határozták meg elsőként, sőt az ún. bétabomlási folyamat jellemzőit is ők igazolták. Közös kutatásaik csúcsát a mesterséges radioaktivitás felfedezése jelentette, amikor is polóniumot használva sugárforrásként az alumínium esetében igazolódott a jelenség.

Mint oly sokaknak a tudománytörténet során, nekik is szerencséjük volt: a polóniumot alumínium edénybe helyezve mérték az edény falán átható sugarak erejét. Legnagyobb megdöbbenésükre az edény akkor is bocsátott ki sugarakat, amikor a polóniumot kivették belőle. Mérésekkel hamarosan igazolták, hogy ugyanúgy exponenciális görbe szerint csökken a sugárzás, mint a természetes radioizotópok esetében.

De valójában mi is történik? Az alumínium stabil elem, mindenfajta bomlási szándék nélkül. Rövid, intenzív kutatás után sikerült igazolniuk, hogy a polónium által kisugárzott alfarészecskék az alumínium egy részét foszforizotóppá változtatják, amely pozitív töltésű elektronok (pozitronok) kisugárzása közben szilíciummá alakul át.

Közben azt is sikerült tisztázniuk, hogy miként rakódik le a jódizotóp a pajzsmirigyben. Kutatásaik megnyitották az utat a radioizotópok orvosi alkalmazása előtt. Ezen a nyomon elindulva jutott el Hevesy György az aktivációs analízishez, amiért 1943-ban megkapta a kémiai Nobel-díjat. Ezt megelőzően viszont a Joliot-Curie házaspár is részesült e kitüntetésben: 1935-ben a mesterséges radioaktivitásért ugyancsak kémiai Nobel-díjat kaptak.

További rendkívül fontos felfedezésüket 1939-ben tették, amikor igazolták, hogy az uránhasadás alkalmas láncreakció keltésére. Ezzel eljutottak az atombomba gyakorlati kivitelezéséhez. Csakhogy közben kitört a második világháború. Mivel a házaspár attól tartott, hogy a náci Németország megszerezheti e szörnyű fegyvert, abbahagyták tudományos eredményeik közlését. De a Francia Tudományos Akadémián zárt borítékban letétbe helyezték az atomerőművek elvi leírását. Ez egészen 1949-ig titkosnak számított.

Párizs megszállása után laboratóriumukba német tudósokat telepítettek, akiknek fő feladatuk Iréne és Frederic tudományos eredményeinek figyelemmel kísérése volt. Miután Frederic tanítómesterét, Paul Langevint a nácik bebörtönözték, majd J. Solomon elméleti fizikust kivégezték, teljes szívvel részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Páratlan merészséggel robbanóanyaggyárat rendezett be laboratóriumában, az atommag titkai után szaglászó németek orra előtt készítette a hagyományos bombákat. Amikor nyaka körül már szorult a hurok, illegalitásba vonult, Jean-Pierre Gaumont néven vett részt az ellenállásban. Közben Iréne gyermekeikkel, Pierre-rel és Héléne-nel 1944 áprilisában Svájcba menekült.

A Nemzeti Kutatóközpont megalapítása

Iréne Curie egy nyúlfarknyi időre politikai szerepet is vállalt: az 1936-os Népfront kormányának kutatási miniszterhelyetteseként Jean Perrinnel együtt megalapította Franciaország egyik legfontosabb tudományos intézményét, a Nemzeti Kutatóközpontot, amelynek vezetője a háború után férje, Frederic lett, miközben Iréne a Rádium Intézet igazgatói tisztségét látta el.

A hidegháború viszonyai között sajnos meggyűlt a bajuk a hatalommal: de Gaulle tábornok tőlük várta a francia atombomba kifejlesztését. Annál is inkább, mivel az első hazai atomreaktort épp Frederic Joliot-Curie tervezte és helyezte üzembe 1948-ban. A házaspár nemet mondott. Ekkor minden tisztségükből leváltották őket, ezt követően csak laboratóriumi munkával, oktatással és a békemozgalmakkal foglalkoztak.

Hamarosan a sors is benyújtotta a számlát: az ötvenes évek elején bekövetkezett, amit hoszszú évek óta sejthettek. Először Iréne, majd férje is megbetegedett. Tudták, mi vár rájuk, hiszen Marie Sklodowska-Curie a sugár-túladagolás következtében 1934-ben leukémiában halt meg. Lánya a leukémiától csontsoványra fogyottan vonult be a szüleiről elnevezett Curie kórházba, ahol ötven évvel ezelőtt, 1956. március 17-én elhunyt. Még ötvenkilenc éves sem volt.

Férje be akarta fejezni Iréne kutatásait, noha tudta, napjai meg vannak számlálva. Elfoglalta helyét a párizsi egyetemen, miközben a saját tevékenységét is folytatta a College de France-ban. Még sikerült létrehoznia az Orsay-i Laboratóriumot. Két évvel később, ötvennyolc évesen követte feleségét a halálba.

Iréne és Frederic Joliot-Curie egyaránt a tudománynak, az emberi megismerésnek áldozta életét. Görög tragédiákba illő hősi sorsot éltek.