120 ezer nézőt várnak az AC/DC-re

kep

Minden idők egyik legsikeresebb rockzenekara vasárnap ad koncertet Pozsonyban. Érdemes odafigyelni a forgalmi korlátozásokra.

A rendőrség 120 ezer látogatóra számít, az tömeg miatt elsősorban a Vajnory régi repülőtér környékén kell forgalomkorlátozásra számítani. Teljesen lezárják a vajnoryi felüljárót a körforgalomig, a többi útvonalon csak a kerületben lakók közlekedhetnek. Vajnory polgármestere, Michal Vlček azt ajánlja, hogy aki nem készül a koncertre, vasárnap délutánra ne tervezzen utat se be, se ki.

Vajnoryba déli 12-től másnap hajnali 3-ig csak a helyi lakosok léphetnek be. Az autójukra ragasztható matrica gyorsíthatja az ellenőrzést, akinek pedig nincs matricája, annak a személyi igazolványát kell felmutatnia. További ajánlás, hogy aki teheti, használja a tömegközlekedést. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat soron kívüli járatokat is indít majd a koncert napján. Az X53-as pótlóvonal mellett a 4-es villamos vonalát és az éjszakai járatokat is megerősítik.

A koncertre érkezőknek buszjáratot biztosítanak a főpályaudvarról Vajnory vasútállomásra és visszafelé. Ezenkívül néhány vonat külön megáll majd Vajnoryban.

A biztonságra a koncertszervező cég mintegy 400 alkalmazottja, illetve több tucat rendőr, tűzoltó és mentős fog felügyelni. A helyszín elrendezését térbelileg úgy alakították ki, hogy a fő zenei produkció északra irányuljon, így csökkenjen a közeli lakóövezeteket érintő zajszint.

Az AC/DC-é minden idők legnagyobb példányszámban eladott hard rock albuma, és egyúttal a világ harmadik legkeresettebb nagylemeze, a Back in Black. Az 1980 júliusában megjelent albumból napjainkig több mint 50 millió példány fogyott el. (TASR, hk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?