Nosztalgiázzunk együtt! – Életünk képei (9.)

Nosztalgiázzunk együtt!

Az Új Szó 75 éves lesz idén. Kérjük olvasóinkat, ünnepeljenek velünk! Lapozzanak vissza az időben, vegyék elő régi fényképeiket, és a legemlékezetesebbeket pár mondatos kísérőszöveggel (kik vannak a képen, mikor készült, milyen alkalommal) küldjék be nekünk. Olyan fotókat várunk, amelyek életüknek, családjuknak, közösségüknek, lakóhelyüknek egy-egy emlékezetes történéséhez kötődnek. Fotóikat és a kísérőszövegeket a beküldők nevének és lakhelyének megjelölésével a [email protected] e-mail-címre vagy az Új Szó szerkesztőség levélcímére (P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3) várjuk. Nosztalgiázzunk együtt, lapozzuk fel életünk képeit! Íme egy csokorra való a közös múltunkból, hiszen sok-sok évtizede összetartozunk!

A komáromi Selye János Gimnázium emlékeiből

A gimnázium története 1649-ig vezethető vissza, amikor a jezsuiták iskolát alapítottak Komáromban. Azóta – néhányszor néhány év kihagyás után különböző neveken, különböző fenntartók alatt, különböző épületekben, különböző éves tagozatok formájában, de – folyamatosan működik. Jelenlegi igazgatója, Andruskó Imre 21 éve vezeti az intézményt. A magasabb diáklétszámot is látott iskolának az idei tanévben 520 diákja van – ők négy- és nyolcéves tagozaton tanulnak.

Összeállította: Fehér Erzsébet és RNDr. Holczhei Árpád

1948 – A bencés gimnázium 1944-ben történt bezárása után a tanulók Hites Kristóf segítségével 1948-ban sikeresen leérettségiztek. Ők voltak az „Utolsó mohikánok”. Tablójuk ma is az épület 1. emeleti falán lóg.
1950 – Az Új Szóban hirdetés jelent meg a szeptemberben nyíló magyar gimnáziumról
1951 – Az I. A osztály Horváth Józseffel az 1950/51-es tanévben
1955 – Biológia szakkör Holczhei Viktor tanár úr vezetésével
1968 – Az 1953 augusztusában érettségizett osztály érettségi találkozója
1975 – Zenekara is volt a gimnáziumnak: (balról) Holczhei Árpád, Németh János, Farnbauer Péter, Skuta Attila és Skuta Miklós
1976 – A gimnasztacsapat Török János testnevelő tanárral
1983 – A hetvenes-nyolcvanas években a szalagavató része volt egy irodalmi-zenés-táncos összeállítás Gáspár Tibor tanár úr vezetésével – a kép valószínűleg az 1983-as szalagavatón vagy a próbán készült
2004 – Megalakul A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre – az öregdiákok „törzsgárdája” az I. Nagytalálkozó előkészítése idején
2012 – Azon az éven hat osztályunk ballagott: a 8 éves gimnázium Oktávó, a 6 éves gimnázium VI. H és a 4 éves gimnázium IV. A, B, C és D osztálya
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?