Nosztalgiázzunk együtt! – Életünk képei (7.)

Nosztalgiázzunk együtt!

Az Új Szó 75 éves lesz idén. Kérjük olvasóinkat, ünnepeljenek velünk! Lapozzanak vissza az időben, vegyék elő régi fényképeiket, és a legemlékezetesebbeket pár mondatos kísérőszöveggel (kik vannak a képen, mikor készült, milyen alkalommal) küldjék be nekünk. Olyat fotókat várunk, amelyek életüknek, családjuknak, közösségüknek, lakóhelyüknek egy-egy emlékezetes történéséhez kötődnek. Fotóikat és a kísérőszövegeket a beküldők nevének és lakhelyének megjelölésével a [email protected] e-mail-címre, vagy az Új Szó szerkesztőség levélcímére (P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3) várjuk. Nosztalgiázzunk együtt, lapozzuk fel életünk képeit! Íme egy csokorra való a közös múltunkból, hiszen sok-sok évtizede összetartozunk!

Sikeres bemutató a szpartakiád évében

Halgas Ildikó, a Komáromi Ipari 1982-ben érettségizett tanulója is megnyitotta számunkra fotóalbumát Kulcsodról. Szép emlékeket őrző képeket küldött 1980-ból, a szpartakiád évéből, „amikor egy sikeres bemutató, egy összpontosítás után lefényképeztek bennünket. Mind a betanulást, mind a bemutatókat szívből és örömmel végeztük…nagy szeretettel gondolunk ezekre a napokra” – írta olvasónk, akitől Kulcsod múltjából is kaptunk fotókat.

Galéria

75 évesek, mint az Új Szó

Csizmadia Zoltántól kaptuk ezt a két korabeli fotót Ebedről. „A képen látható gyerekek, akik közülük még élnek, az idén 75 évesek, ugyanúgy, mint az Új Szó. A bal alsó álló sarokban édesanyám, Csizmadia Ilona, szül. Hegedűs. Ő kért meg a kép elküldésére. A másik képen édesanyám, már mint menyecske, a bal oldalon guggol” – köszönjük, és jó egészséget kívánunk.

Galéria

Farkasdi színjátszók

Mónosi Erzsébet a farkasdi színjátszó csoportról küldött fotót szerkesztőségünkbe, 1964-ből. „A Csemadok mellett működtek, Ladics Rezső tanításával, nagy sikerrel” – írja olvasónk.

Farkasdi színjátszók, 1964. A képen jobbról:  Ladics Rezső, Bahorecz Emília, Fazekas Piroska, Rácz Károly, Mónosi Polgár Erzsébet, Kis Ferenc, Polgár Vilma, Takács János, Seres Károly,  Takács Zsigmond, Ivány Anna, Pápai Árpád. Lent balról: Malicher Iboly
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?