Nosztalgiázzunk együtt! – Életünk képei (3.)

Nosztalgiázzunk együtt!

Az Új Szó 75 éves lesz idén. Kérjük olvasóinkat, ünnepeljenek velünk! Lapozzanak vissza az időben, vegyék elő régi fényképeiket, és a legemlékezetesebbeket pár mondatos kísérőszöveggel (kik vannak a képen, mikor készült, milyen alkalommal) küldjék be nekünk. Olyat fotókat várunk, amelyek életüknek, családjuknak, közösségüknek, lakóhelyüknek egy-egy emlékezetes történéséhez kötődnek. Fotóikat és a kísérőszövegeket a beküldők nevének és lakhelyének megjelölésével a nosztalgia@ujszo.com e-mail-címre, vagy az Új Szó szerkesztőség levélcímére (P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3) várjuk. Nosztalgiázzunk együtt, lapozzuk fel életünk képeit! Íme egy csokorra való a közös múltunkból, hiszen sok-sok évtizede összetartozunk!

Így született a Selye János Egyetem

A Selye János Egyetem megalakulásáról, indulásáról küldött emblematikus képeket szerkesztőségünkbe Albert Sándor, az egyetem első (alapító) rektora, aki jelenleg is aktívan tölti a nyugdíjaséveit, és továbbra is oktatástörténettel foglalkozik. A kassai ipariról szóló hatodik könyvét írja, amely az iskola fénykorának – vagyis az 50-es és 70-es évek közti időszakának – legendás tanárairól és az egykori diákok visszaemlékezéseiről fog szólni. A kiadvány a tervek szerint idén megjelenik.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?