Nő a nőnek ellensége

Olga és Ivett a legjobb testvérek voltak egészen fiatal felnőtt korukig. Addig ugyanis egészen másképp alakult az életük: Olga tanárnő lett, Ivett pedig biológusként évekig külföldön kutatott, ösztöndíjjal. Amikor azonban végleg hazaköltözött, olyan harc kezdődött kettejük között, amit korábban el sem tudtak képzelni. „Azzal kezdődött az egész, hogy a családi ebédeket mindig a nővérem pasijának az időbeosztásához igazítottuk. Ezt egy darabig nem tettem szóvá, de egy idő után elkezdett nagyon idegesíteni. Amikor egyik alkalommal szóltam neki emiatt, előtörtek belőle a múltbeli sérelmek, és minden apróságot a fejemhez vágott” – meséli Ivett, aki még azt is hozzátette: kisebbik gyerekként mindig mindenből azt kapta, ami a nővérének már nem kellett.

Karafiáth Orsolya költőnő húga, Metta azt meséli, hogy valószínűleg éppen az eltérő életút az oka annak, hogy közte és nővére között nincs semmiféle viszály. „Mivel nekem soha nem voltak irodalmi ambícióim, soha nem voltam féltékeny a nővéremre. Sőt, büszke vagyok rá, és örülök, hogy ő ilyen.”

A szülő is tehet róla

A versenyhelyzetek kialakulásában sokszor a szülők a leginkább hibásak: ha egy családba két lány születik, a szülők gyakran hasonlítják a kisebb testvért a nővéréhez. Shere Hite, egy Németországban élő amerikai szexuálpszichológus Daily Mailben megjelent cikke szerint sokszor ez a kiváltó oka a lánytestvérek felnőttkori rivalizálásának. Ráadásul kamaszkorban a szülők sokkal rövidebb pórázon tartják a lányokat: nem engedik őket bulizni, idejében haza kell érniük. A szülői féltés miatt sokszor sokkal inkább a lakásba vannak zárva, mint a fiúk, így természetes, hogy több alkalmat és ürügyet találnak arra, hogy egymással civakodjanak. A szakember szerint általában az a jellemző, hogy amikor a lánytestvérek elkerülnek a szülői házból, sokkal közelebb kerülnek egymáshoz érzelmileg, talán éppen azért, mert nincsenek összezárva. És ugyanez igaz az anya–lány kapcsolatokra is.

Hogy néz ki a hajad?

A Hite által végzett kutatásban a lányok arról számoltak be, hogy az első dolog, amit édesanyjuk kifogásolt rajtuk, az a hajuk volt. De vajon miért a hajviselet az elsődleges konfliktusforrás anya és lánya között? A szexuálpszichológus szerint ennek az az oka, hogy amikor a kislányok elkezdenek járni, és már nem dajkálja őket az édesanyjuk, sokkal kevesebb testi kontaktus van köztük, mint korábban. Tehát körülbelül ötéves koruktól kezdve a lányok akkor kapnak cirógatást, ölelést, amikor az anyjuk a hajukat fésüli, fonogatja. A haj következésképp kulcsfontosságú jelképe lesz az anya–lánya kapcsolatnak.

Anya, nem barátnő

C. Molnár Emma pszichoterapeuta, A nő ezer arca programok vezetője szerint azonban ennél sokkal többről van szó, hiszen az intim szavak ugyanolyan fontosak, mint a testi érintés. Ilyen intim körülmények között váltott szavak a csecsemőkori gügyögés és később az intim összebújás. „Amikor a szavak intimitása csökken, veszteség érzése fogja el az anyát és a lányt is. Ez többnyire egybeesik a nemi érés, a leválás periódusával” – mondja a szakember. A pszichoterapeuta egy felmérést is említ: akkor mondja valaki, hogy jó a kapcsolata egy másik emberrel, ha naponta legalább ezer olyan szó hangzik el köztük, ami intim interakciót feltételez. „Ide tartozik az is, ha például egy lány az anyjától kölcsönkéri a ruháját, a sminkjét. Ha ez egyszer csak elmúlik, az érzelmek ellentétbe fordulásának jeleként éli meg mindkét fél.”

Inkább érzéki csalódás

Eszter személyi asszisztensként dolgozott évekig férfi főnöke mellett, de amikor főnökváltás volt, és egy nő lett az új séf – azt mondja –, onnantól minden megváltozott. „Úgy szólt hozzám, mintha egy kisállat lennék, vagy legalábbis szellemi fogyatékos. A mellettem ülő férfikollégámmal pedig úgy beszélt, mintha ő lett volna a brit herceg. Két hétig bírtam, aztán felmondtam, és megfogadtam, hogy soha többé nem kerülök olyan helyzetbe, hogy nekem egy nő mondja meg, mit csináljak.” Síklaki István szociálpszichológus szerint Eszter történetére az a magyarázat, hogy a munkahelyen a státuszbeli különbségek a férfiaknak kedveznek. Ha ugyanis egy nő utasít, az nem felel meg a patriarchális normáknak. A szakember azt mondja: sokszor inkább csak „érzéki csalódás”, hogy a nők rivalizáló típusok.

Mindig a férfi kegyeiért megy a harc

Szécsi Katalin pszichiáter szerint a nők közti harc alapvető oka – tudat alatt – mindig a férfi kegyeiért való küzdelem. Ám azt állítja, nem kell, hogy két nő között feltétlenül verseny alakuljon ki. Annak ellenére, hogy az ösztönös mozgatórugók mindig is működni fognak, tudatosan lehet változtatni a dolgon. „Ha egy nő képes magában lemondani a csupán a hiúságát éltető babérokról, akkor egyensúlyba kerülhet a kapcsolata – elsősorban önmagával és a másik nővel is.” (o-o)