A gútai Magyar Asszonyok Ligája július 23-tól 30-ig a helyi Tájházban megrendezi a 11. népművészeti alkotótábort. Egy hét alatt a közel nyolcvan gyermek neves kézművesek és négy kisbéri mester segítségével megismerkedhetnek a néphagyományokkal.
Népművészeti alkotótábor
Tóth Melánia, a MAL elnöke lapunknak elmondta: „Nagyon fontos a néphagyományok ápolása, és az is, hogy ezeket megismertessük a felnövő nemzedékkel. A táborlakók elsajátíthatják a batikolás, csuhéfonás, gyöngyözés, kosárfonás és fafaragás fogásait. Az élelmesebbek segíthetnek a kenyérsütésben, s betekintést nyerhetnek a bőrözés, szövés és a tűzzománc-készítés rejtelmeibe. Július 24-én 19-kor a dunaszerdahelyi Nagy Iván a kecskedudáról, mint hangszerről tart előadást, július 25-én Ki mit tud? tehetségkutató versenyre kerül sor. Kedden este Póda Erzsébet mutatja be Hétmesés könyv című kötetét. Szerdán Écsi Gyöngyi megzenésített verseket ad elő. Csütörtökön este táncház lesz Vermes Renátával, a gyermekek a tábortűznél kolbászsütés közben közösen énekelhetnek, és felidézhetik a tábor alatt átélt élményeiket, kalandjaikat.”
Az esti rendezvények ingyenesek, amelyekre mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Az egyhetes népművészeti alkotótábor záróakkordjaként a csörgői Vermes István lovas bemutatóját és jurtáit tekinthetik meg a gyermekek. További információt a 0908 134 146-os telefonszámon kérhettek. (bor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.