Nemes tartalommal feltöltve – diákhét Nagymegyeren

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium idén november 14-e és 18-a között tartotta Akadémiai hetét.Ez a rendezvény olyan, mint a nemes bor, mely minél tovább érlelődik, annál értékesebb.

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium idén november 14-e és 18-a között tartotta Akadémiai hetét.

Ez a rendezvény olyan, mint a nemes bor, mely minél tovább érlelődik, annál értékesebb. A Nyitott kapuk napja alkalmat adott arra, hogy a leendő elsősök és szüleik megismerkedhessenek intézményünkkel. Az igazgatónő, Horváth Erzsébet üdvözlő szavai után a diákkísérők végigvezették a kilencedikeseket és a szüleiket a különböző megállóhelyeken, ahol tanórák, foglalkozások és elektronikus bemutatók vártak rájuk. A tájékoztató jellegű, saját kiadású Sulitúra nevű információs foglalkoztató füzetecskéből az érdeklődők megtudhatták, milyen sokrétű intézményünk tevékenysége, a játékos keresztrejtvények, furfangos feladatok révén pedig betekintést nyerhettek az egyes tantárgyak rejtelmeibe. Ízelítőt kaptak a negyedik évfolyam diákjainak munkájából is, akik a Tanirodák kiállításán mutathatták meg szakmai rátermettségüket. A kiállítás egyben verseny is volt, mely a részt vevő tanirodák diákjaitól és felkészítő tanáraiktól nagyon igényes és felelősségteljes felkészülést kívánt. A felkészülés magába foglalta a stand arculatának megtervezését és kivitelezését, a termékkatalógusok kidolgozását, a reklámtárgyak és ajándékok elkészítését, a vállalat és termékeinek számítógépes bemutatkozását. A kiállításon öt diákcég vett részt. A fődíjat (The Best Practice Firm) a Sports4U Kft. – diákcég nyerte el, így ők képviselik iskolánkat a Tanirodák Nemzetközi Kiállításán Győrben.

Idén is hívtunk pszichológusokat, akikkel tartalmas és őszinte beszélgetést folytattak a diákok. A munkaügyi hivatal munkatársai gyakorlati példákkal tűzdelt előadása is sikert aratott. Az Európai sporthéten diákjaink találkozhattak Hodossy Péterrel, aki mindnyájunkat bevezetett a maratoni futás rejtelmeibe. Intézményünk méltán lehet büszke volt diákjára, Szabó Eszterre, aki projektvezetőként diákönkormányzati vezetőképző tréninget tartott. A szerdai nap fő attrakciója az elsősök avatási műsora volt, a kis gólyák megcsillogtathatták tehetségüket. Délelőtt bemutatkozott az iskola új diákdirije, Both Fanny, a harmadik évfolyam kereskedelmis diákja, aki egy éven át fogja képviselni diáktársai érdekeit. A napot a helyi kultúrházban megrendezett hamisítatlan hangulatú gólyabál zárta.

Németh Erika,

az iskola tanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?