Nem történt szenzáció

Washington. Az Opportunity marsjármű kimutatta, hogy a vörös bolygón elegendő víz volt az élet kialakulásához, egykori élő szervezetek nyomait azonban nem találta.

Az egykori vízborítás nyomai – üledékes kőzetekNASA/Reuters-felvételMint már röviden beszámoltunk róla, a hírt kedden este jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A beszámoló szerint az Opportunity robotjármű a Mars felszínének azon a részén szállt le, amely valaha „tocsogott” a folyékony víztől, ezért jó környezeti feltételeket nyújthatott az élet kialakulásához. A leszállóhely, a Meridiani-síkság igen érdekesnek ígérkezett már az első felvételek alapján is. A sötétvörös, porózus anyaggal borított kráterbelsőben ígéretes tudományos célpontnak tűnt az a fehér kőzetrétegződés, ahol az alapkőzet a felszínre bukkan – a marsjáró már három hete ezt tanulmányozza. Az Opportunity alfa-részecske/röntgen-spektrométere a kőzetek kémai összetételét képes megvizsgálni. A műszer részletes elemzései adták meg végül a választ a folyékony víz egykori jelenlétének kérdésére. A kőzetrétegek összetétele és szulfát-ásványok jelenléte mind a múltbéli folyékony víz jelenlétét bizonyítják.

A víz egykori jelenlétéről árulkodnak a kőzet kémiai összetételén kívül a kőzetformák is, egyrészt azok üregek, amelyekben valaha kristályok képződtek, valamint a gömböcskék (szferulák), amelyek porózus kőzetben vizes oldatból kristályosodhattak ki. A kőzet azonban nem tartalmazza nyomát az életnek, pedig a körülmények megfelelő életteret biztosítottak volna valamilyen élő szervezet számára – ismertette a NASA az Opportunity és a bolygó túlsó oldalán, a Guszev kráterben leszállt Spirit marsjárművekkel végzett kutatások eredményeit. Az Opportunity három héten át tanulmányozott egyebek között egy kiálló – El Capitannak elnevezett – sziklát, amelyben, akárcsak a környéken, nagy mennyiségű sót mutatott ki. Ekkora sómennyiség a tudósok szerint csak úgy jöhet létre, ha a sóoldatból elpárolog a víz. A kutatók nem tudták megmondani, hogy mikor és mennyi ideig létezhetett víz a Marson.

Nem tartják szenzációs újdonságnak a megkérdezett magyar szakértők azt a bejelentést, miszerint elég nedvesség volt valaha a Marson ahhoz, hogy élet fejlődjön ki. Azonban egyöntetűen lehetségesnek tartották azt, hogy a későbbi részletes beszámolók nyomán kiderülhet a bejelentés tudományos értéke, ez azonban az első híradásokból még nem állapítható meg. Horváth András, a Planetárium igazgatója emlékeztetett rá, a 2001 óta a Mars körül keringő amerikai űrszonda, a Mars-Odyssey méréseiből korábban már megállapították, hogy a Marson négy helyen van víz a talaj felső fél méterében. „A négy helyből kettő olyan, ahol 8-10 százalék vízjégtartalmat határoztak meg, az egyik az a hely, ahol az Opportunity leszállt, a másik pedig az, ahol a Spirit landolt. Azért szállt oda le.” Felhívta a figyelmet a http://www.urvilag.hu honlapra, ahol már értékelés olvasható a NASA bejelentéséről, az például, hogy „a mars-járók küldetésének egyik legfontosabb pillanatához érkeztünk, hiszen legfontosabb tudományos feladatuk a folyékony víz nyomainak kimutatása volt – s úgy tűnik az Opportunity tudományos áttörést hozott a marsi víz kérdésében”. Sík András, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének szakértője is hasonlóan értékelte az első híreket, a bejelentés számára sem jelentett alapvetően új információt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?