Közel hétmillió korona beruházással megújult a dunamocsi alapiskola épülete. A pénzt az Európai Unió strukturális alapjából pályázat útján sikerült előteremteni, az 5 százalékos önrészt pedig a Közép-európai Alapítvány (CEF) biztosította a község számára.
Nem kell már dideregniük
Nagykabátban ülték végig az órákat
A dunamocsi iskolát egyébként éppen 40 évvel ezelőtt adták át, és az 1965-ös árvíz sajnos azonnal „fel is szentelte”, a katasztrófa idején vízben állt az épület; negyven év után megújult külsővel fogadja a jelenleg itt tanuló 117 diákot. Kérdésünkre, hogy mit is jelent az iskola számára ez a beruházás, Tücsök Alfrédi iskolaigazgató röviden azt válaszolta, hogy egyrészt egészségesebb környezetben tölthetik napjaikat a diákok, másrészt ezentúl nem kell majd fagyoskodniuk. A múltban ugyanis sokszor előfordult, hogy a délutáni köröket már nagykabátban ülték végig a gyerekek és a pedagógusok.
Az ünnepségen, amelyet a diákok műsora tett még színesebbé, részt vett Szigeti László oktatásügyi államtitkár, Štefan Prónay, a Nyitrai Kerületi Tanügyi Hivatal vezetője és az iskola több egykori tanára is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.