Nem elég csak a csomagoláson lévő reklámszöveget elolvasni

<p>Az amerikai élelmiszeráruházakban a vásárlók csak rápillantanak a csomagolásra, és ha az azt állitja, hogy a termék hozzáadott cukrot nem tartalmaz vagy szénhidrátban szegény, egészségesnek és testsúlycsökkentőnek gondolják.</p>

A négyezernél több vásárló megkérdezésével végzett vizsgálat eredményét a Journal of Nutrition Education and Behaviour szakfolyóirat szeptemberi-októberi száma közölte.

A most megjelent tanulmány előzménye, hogy az Egyesült Államok polgárai, gyerekek és felnőttek egyaránt feltartózhatatlanul híznak. Nagy reklámmal meghirdetett diéták lettek népszerűek, különösen azok, melyek a cukor és általában a szénhidrátok fogyasztásának csökkentését, sőt leállítását hirdették egyedül üdvözítő megoldásnak.

Az utolsó évtizedekben ezeket a nézeteket szinte az egész amerikai társadalom megismerte, és ennek eredményeként a statisztikák tanúsága szerint 2001-2005 között az alacsony szénhidrát-tartalmú élelmiszerek forgalma 516 százalékkal növekedett.

Nemrég jelent meg az a nagy tudományos vizsgálat, mely a négy legnépszerűbb amerikai fogyókúra összehasonlításával bizonyította, hogy teljesen mindegy, ki mit eszik, bizonyosan és egyformán csökken a testsúlya, ha megfelelő diétával kalóriabevitelének csökkentését sikerül megtartania.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal (FDA) és az élelmiszerek biztonságával foglalkozó hatóságok most 4320 személy megkérdezésével vizsgálták, milyen mértékben döntenek az emberek az üzletben arról, hogy melyik élelmiszert részesítik előnyben.

A tanulmány bizonyította, hogy a csomagoláson látható "széndhidrátban szegény" felirat eleve azt sugallja a vásárlóknak, hogy az étel kalóriaszegény, automatikusan fogynak tőle és jót tesz az egészségüknek. Az emberek a gyors döntés után általában nem olvassák el a terméken legtöbbször hátul olvasható részletesebb tájékoztatást az összetételről, kalóriatartalomról.

A hivatalok szakértőinek véleménye szerint mindenkinek meg kellene tanulnia, hogy az árukon lévő minden információt tanácsos elolvasni, és csak annak alapján dönteni a vásárlásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?