Nem csak a gyermekek jogainak érvényesítésében segít

Bár az ombudsman hivatala nyolc, sőt tizenhárom éve húzódó gyerek-elhelyezési perek lezárásánál is közreműködött, a jogorvoslatra szorulók más gondokkal is megkereshetik.

Bár az ombudsman hivatala nyolc, sőt tizenhárom éve húzódó gyerek-elhelyezési perek lezárásánál is közreműködött, a jogorvoslatra szorulók más gondokkal is megkereshetik.

A hivatal jogászai segítséget tudnak nyújtani például a családfenntartó személy elvesztése következtében kilátástalan anyagi helyzetbe kerülő családoknak is. A hivatal hatáskörébe tartozik felülvizsgálni a munkaügyi és szociális hivataloknak, valamint a Szociális Biztosítónak az árvasági vagy özvegységi nyugdíj megítélésére vonatkozó határozatait, illetve a súlyos egészségkárosodással élő személyek számára meghatározott kompenzáció jogosultságát, nagyságát.

A 2004-ben életbe lépett törvény értelmében számos esetben közreműködött a hivatal a póttartásdíj megítélésében, melyet az állam folyósít olyan esetekben, ha a tartásdíj fizetésére kötelezett személy nem tud eleget tenni ezen kötelezettségének.

Az erőszakos bűncselekmények áldozatainak anyagi kárpótlása terén az ombudsman hivatala nem egy esetben az igazságügyi minisztériumot is figyelmeztette a betartandó határidőkre, ugyanakkor az oktatási minisztériummal meglehetősen egyenlőtlen csatát vívó, magukat diszkriminálva érző diákok ügyében is az ombudsman vitte dűlőre a dolgot.

Végezetül, de nem utolsósorban: a nevezett intézmény az, melynek feladata a törvény szigorának enyhítése olyan esetekben, amikor az komoly szociális problémákhoz vezethet. Például olyankor, amikor az állampolgár rokkantsága miatt nem tudja ledolgozni az öregségi nyugdíjhoz szükséges éveket. Vannak esetek, amikor csak pár nap hiányzik. (l-a)

Az ombudsman a következő címen érhető el:

Kancelária verejného ochrancu práv

Nevädzová 5, P.O.BOX 1

820 04 Bratislava 24

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?