Nehéz elképzelni szörnyűbb bűntetteket

London. Továbbra is vezető téma a brit sajtóban a borzalmak szigete: Jersey. A rendőrség folytatja a nyomozást, a közvélemény pedig kérdez: miért csak évtizedekkel később kezdték kivizsgálni az 1960 és 1986 között történteket?

Centiméterről centiméterre átkutatják a pincétReuters-felvételekJersey 90 ezres lélekszámú sziget a La Manche-csatornán, brit felségterület széles körű önállósággal, s érdekes módon nem része az EU-nak. Saját kormánya van, és ez az egyik legnagyobb ún. offshore pénzügyi központ a világon. Rendkívül kedvező adórendszere miatt a vállalkozások, illetve gazdag és híres magánszemélyek tömegét vonzza.

Csontokat találtak

Bő egy hete, február 23-án egy volt nevelőintézetnél előkerült egy valószínűleg megerőszakolt majd meggyilkolt gyermek koponyacsontja. Azóta teljes erővel dolgoznak a hatóságok St. Martin városban, a Haut de la Garenne nevű egykori intézet befalazott pincéjének feltárásán. A rendőrkutyák tucatnyi helyen jelezték, hogy emberi maradványokat rejthet a viktoriánus épület és a körülötte elterülő park.

A St. Martin-i ház bentlakásos állami fiúnevelő intézetnek épült 1867-ben. 1957-től lányokat is befogadtak. Az otthonban gyakran megfordult a Jersey réme néven elhíresült Edward Paisnel, akit 1972-ben 13 rendbeli nemi erőszak és szodómia bűntette miatt harminc év börtönre ítéltek. Az intézetet 1986-ban bezárták. Nagyjából öt éve csontok kerültek elő az ingatlan területén. „Akkor állati maradványnak gondolták őket, most szívesen újra megvizsgálnánk mindet, de már elvesztek” – nyilatkozott Lenny Harper, a nyomozás vezetője.

Negyven gyanúsított

2004-ben ifjúsági szálló nyílt az épületben és a pincét elzárták egy vastag betonfallal. Két évvel később aztán egy másik – ugyancsak állami intézményeket érintő – gyermekbántalmazási ügy szálai a Haut de la Garenne-hez vezettek. Egy évig tartó titkos nyomozás után tavaly novemberben a rendőrség a nyilvánossághoz fordult. Mostanáig csaknem 140 személyt hallgattak ki tanúként, 40-et pedig gyanúsítottként. „A gyanúsítottak többsége elismert személyiség a szigeten, és felelős pozíciót töltöttek be a nevelőotthon vezetésében” – mondta Harper.

A tanúvallomások kiskorúként rendszeresen átélt megaláztatásról, testi fenyítésről és nemi erőszakról szólnak. A legtöbb történet a hatvanas-hetvenes évekből származik. Harper szerint nehéz elképzelni borzalmasabb bűntet?teket azoknál, amelyeket a tanúk elmondása szerint az otthonban ellenük naponta elkövettek. A helyszínt a múlt héten kezdték el szisztematikusan átvizsgálni. A koponyacsont elemzése, illetve a kutatás az épületben és körülötte még eltart egy ideig. A nyomozók közben átnézik az utóbbi ötven évben eltűnt gyermekekkel kapcsolatos iratokat is.

Tudták, mi folyik ott

Stuart Syvret volt egészségügyi és szociális miniszter szerint a miniállam vezetése előtt korántsem volt ismeretlen, hogy mi folyik az otthonban. A gyermekek bántalmazása a második világháborútól kezdve bevett gyakorlat volt az intézetekben, a kormányzatban pedig az adóparadicsom és kedvelt üdülőhely hírnevének védelmében „a palástolás és az elhallgatás kultúrája alakult ki”. Frank Walker, Jersey kormányfője visszautasította Syvret állításait. „Legfőbb kötelességünk biztonságos körülményeket teremteni a gyerekeknek, és Jersey-n ma nincsenek is veszélyben a gyerekek. Világos, hogy ez talán nem mindig volt így, de minden erőnkkel segítjük a nyomozást, hogy a rendőrség kézre kerítse a felelősöket.”

Ma is nehéz beszélni róla

A SkyNews brit hírtelevízió talált egy szemtanút, aki az intézményben nőtt fel. A 38 éves Steve egyike azon keveseknek, akik teljes gyerekkorukat a Haut de la Garenne-ben töltötték. A férfi, ma sikeres üzletember, azt mondja, nehéz beszélnie azokról a dolgokról, melyeken átment. „Amikor 8 éves voltam, egy férfi arra kényszerített, hogy orálisan háromszor kielégítsem.” Azt nem tudja megmondani, hogy az illető látogató vagy belsős volt-e, mivel „annyian jártak ki-be”. Így folytatta: „Arra is kényszerítettek, hogy addig álljak egy sarokban, amíg össze nem esek, csak azért, mert egy este nem akartam elaludni. Amikor nem érték el a kívánt hatást, akkor mindenkit letereltek az udvarra pizsamában. Ott egy férfi nádpálcával a kezében kergetni kezdett minket, akit utolért, azt jól elverte.”

Megfenyegették

Amikor elhagyta az intézetet, Steve megpróbálta elmondani, mi folyik odabent. Beszélt egy nevelőtiszttel is, ám az elmondottakkal érdemben senki sem foglalkozott. Mi több, még ma is megpróbálják elhallgattatni. A közelmúltban például az egyik volt felügyelő hívta őt. „Az illető azt sugallmazta, hogy a múlt előrángatása senkin nem segít, csak még több gondot okoz. Azt feleltem, már beszéltem a rendőrséggel, mire azt mondta: ha további részletek iránt érdeklődnek, a saját jól felfogott érdekemben mondjam azt, hogy már mindent elmondtam, amit tudok.”

Steve-nek az a legnagyobb félelme, hogy ha sikerül azonosítani az intézet környékén talált gyerekmaradványokat, kiderülhet, hogy valamelyik áldozatot ismerte. (m, io, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?