Indianapolis. Rövidnadrágos dealert csíptek fülön egy amerikai óvodában, ahol a négyéves, középső csoportos kisfiú cracket osztogatott kis társainak, s a tüzetesebb motozás során mintegy 10 ezer dollár értékű kábítószert találtak nála.
Négyéves drogdíler
A rendőrség állítása szerint a kisfiú az uzsonnatáskájából halászta elő a cracktablettákat, megmutatta a többi óvodásnak, és azt mondta, hogy lisztből vannak. Az éber óvó- nénik azonban rájöttek, hogy crackről van szó, elvették a gyerektől, és értesítették a rendőrséget.
A hatósági közegek azonnal házkutatást tartottak abban a lakásban, amelyben a gyermek lakott, ám – mint Russell Burns őrmester elmondta – a szülőket nem találták otthon. Az óvodáskorú dealert és nővérét gyermekotthonban helyezték el, és letartóztatási parancsot adtak ki a szülők ellen – közölte a nyomozó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.