Négy keréken, hét ülésen – Grand Scénic

Hét év már hosszú időnek számít, a Renault-nak nem maradt más választása, mint új köntösbe bújtatni a középkategóriás családi egyterűként aposztrofálható Scénic-sorozatot. A széria két változatban vihető: az ötüléses Scénic és a hétüléses Grand Scénic. A konkurencia ebben a szegmensben is nagy (a teljesség igénye nélkül elég csak a C-Maxot, a Tourant, a Zafirát megemlíteni), a franciáknak tehát komoly anyagot kellett az asztalra tenniük, ha továbbra is állni akarják a versenyt.

Bűvészkedéssel

A kis/közepes családi egyterű egy furcsa kategória. Itt varázsolni kell. Alapvető elvárás, hogy az autó ne legyen túl nagy. Egyrészt, hogy középkategóriás fílingje legyen, gond nélkül lehessen vele parkolni, ne bálnára hasonlítson, másrészt pedig hogy az ára ne szálljon el – ugyanis ha egy valóban kényelmes nagy kocsit gyártunk, annak az ára akár a normál méretű kétszerese is lehet. Emellett természetesen mindenki azt várja, hogy legyen benne elég rakodótér, és minél több személyt lehessen beletuszkolni.

A kettő, lássuk be, egyszerre nem nagyon működik. A prospektusokban szépen mutat a három különálló ülés a második sorban, ám ezeken három felnőtt általában nem tud kényelmesen utazni, és három gyerekülést is csak macerásan lehet berakni. A hétüléses kis (vagy közepes) egyterű pedig még nagyobb bűvészkedés – általában nem a térrel, sokkal inkább a szavakkal. Ott van hátul a lecsukható harmadik sorban a két pluszülés, ám ezek általában rövid támlájúak, az ülőkéjük kényelmetlen szögben áll és sokszor rövid, a belmagasság hátul már kicsi (ergo 160 centis testmagasság fölött zavar a tető), és ami a legfontosabb: sokszor nincs annyi hely, hogy normálisan elférjen az utasok lába. Ide relatíve kényelmesen csak gyereküléseket lehet elhelyezni, vagy nagyon rövid utakra kihasználhatók hét személy számára. Arról nem is beszélve, hogy ha felnyitjuk a harmadik üléssort, hátul alig marad rakodótér.

Ám az ember már csak ilyen: olcsó pénzért sokat akar. Az autógyártók pedig igyekeznek kiszolgálni az igényt, ha kell, a négy kerék és a kaszni mellé jó adag illúziót is eladnak.

Nem kicsi

Ezen a téren a Grand Scénic még a jobbik lehetőségek közé tartozik. Ha nem emeljük fel a harmadik üléssort, a második sorban nagy a lábtér, és viszonylag normális szélességűek az ülések. Ha hátra is beültetünk két embert, a második és a harmadik sorban lassan beindul a tömegnyomor, ám rövid időre (hosszabb időt garantáltan nem bírnak ki) legalább hátra is be lehet ültetni két felnőttet. Vannak hétülésesnek hirdetett kocsik, amelyekben utóbbi sem nagyon működik a gyakorlatban. Amennyiben pedig békén hagyjuk a harmadik üléssort, a Grand Scénicben tekintélyes méretű csomagteret kapunk. Feltehetően a vásárlók túlnyomó többsége pont így fogja használni, hét személy csak nagyon ritkán fog utazni benne.

A cikk elején érzékeltetett egyterű-építési dilemmára a Renault csattanós választ adott. Olyat, amelyet a szintén tavaly megújított Espace-nál már bevetett: a formával támad. A korábbi Scénic sem volt egy ronda látvány, a mostani formaterve viszont kimondottan szépre sikeredett. A dizájnnak nincs gyenge pontja: az orr jó vonalú, az ívek dinamikusak, a kocsi fara is rendben van, a 20-as diszkek pedig masszívabbá teszik.

Belül szintén minden a helyén van, itt sem hiányozhat a tablet méretű matatós középkonzol. Amely elsőre és másodikra is szép, ám a kezelése hagy maga után némi kívánnivalót. A beépített navigációs rendszer pedig még inkább. Budapesten a belvárosban egy 10 perces út során három komoly hibát vétett: olyan helyeken akart letérni, ahol nem lehet, vagy ahol már évek óta sétálózóna van. Ennek két oka lehet: vagy eleve hibás adatokkal dolgoztak, vagy nem frissítették időben a rendszert – mindegy, a Google Maps korszakában ez alaphiba.

Óvakodj az Ecótól!

Ha beülünk és elindítjuk a kocsit, egy komoly stratégiai hibát nyomban az elején véthetünk: későn vettük észre az Eco-gombot. Ez történt velünk két éve is egy Renault Captur-teszt során. Pár tucat kilométer már mögöttünk volt, és úgy éreztük, valaki valamit nagyon elrontott. Megnéztük a műszaki papírokat, jól látjuk-e a több mint 100 lóerőt, mert ezt bizony még a százas Škoda is verné.

Aztán rájöttünk, hogy mi „rontottuk el”: nem kapcsoltuk ki az Eco-üzemmódot. Tudják: keveset fogyaszt, kevésbé szennyezi a környezetet és hasonló tündérmesék. Az Eco ugyanis nem más, mint az erőforrás lebutítása, tompítása, ami előzésnél akár életveszélyes is lehet – ha a sofőr a papíron garantált erőt várja, helyette viszont semmit sem kap. A lényeg: ha az ember megvesz egy 110 lóerős autót, akkor valószínűleg nem időutazásra akarja használni, hanem a valós teljesítményét szeretné élvezi – különben egy gyengébb motorral gyártott példány után nyúlna. A jó tanács: azonnal kapcsolják ki, mindenki jobban jár!

Az ökodivat miatti Eco-kapcsolót leszámítva viszont teljesen rendben van a motor. Közel ezer kilométer megtétele (benne városi forgalom és sztrádázás is volt) után 6 literes fogyasztást mutatott a műszerfal, ami ekkora kocsinál elfogadható érték. Az 1,5-ös, 110 lóerős motorral nem fogjuk felvenni a versenyt a visszaeső gyorshajtókkal, ám a hétköznapi forgalomban megfelelő dinamikát ad.

Kinek, miért?

Azok számára, akik a közepes méretű egyterűek között keresik az igazit, a Grand Scénic kézenfekvő választás lehet. Az új típus így várhatóan folytatja a modell korábbi sikereit.

Az új dizájn meggyőző, a rakodótér és a helykínálat a szegmensbeli konkurenciához hasonlítva megfelelő. A motor takarékos, ám kellően erős (csak kapcsoljuk ki az Eco-üzemmódot). A hétszemélyes kocsi ára 19 ezer eurónál kezdődik, ami nem kevés, ám ebben a kategóriában már nincsenek olcsó autók. (dep)