Június 29
EGY GONDOLAT
„Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.”
Pál apostol
NÉVNAP
Péter, Pál
A Péter a legelterjedtebb nevek egyike, eredetét Petrosz alakú görög előfordulásáig tudjuk követni visszafelé, ez esetben jelentése kőszikla. A nevek szlovák viselői, Peter és Pavol szintén ma ünnepelnek.
MAI ÉVFORDULÓINK
1940 éve hunyt el Szent Pál apostol. Előkelő zsidó család sarja volt, felnőtt élete első részében üldözte a korai keresztényeket, mígnem megjelent előtte Jézus Krisztus, mire megtért. Ez volt a híres pálfordulás. Ettől kezdve lelkesen terjesztette a keresztény vallást. Tevékenysége miatt többször bebörtönözték, s végül lefejezték.
145 éve született Radó Antal költő, műfordító, irodalomtörténész.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
60 éves Csaplár Vilmos író. A rendező, Bódy Gábor alkotótársaként tűnt fel a Nárcisz és Psyché című film forgatókönyvével. A szépirodalomban a Pénzt, de sokat! című riportregényével tette le a névjegyét, mely nagy botrány lett. Ezt folytatta a Kurva vagyok című könyvével, amely még nagyobb vihart kavart, a Magyarország, te dög! című publicisztikai kötete pedig már igazi politikai botrány volt. Igazságos Kádár János című könyvének tavaly már a harmadik kiadását kellett kiadni.
55 éves Kathy Horváth Lajos hegedűművész, Yehudi Menuhin egykori tanítványa, majd tanársegédje, hangszerének világhírű virtuóza.
NAPI VICC
Az agresszív kismalac szipog.
– Te kismalac, nincs zsebkendőd?
– Van, de nem adok!
ORVOSMETEOROLÓGIA
Enyhülnek az időjárás okozta egészségi problémák, jobban viseljük a szellemi és fizikai megterhelést, javul a reakcióidő is. Azonban a szív- és érrendszeri betegek ne becsüljék túl erejüket, kerüljék a stresszhelyzeteket. Az alacsony vérnyomásúaknál migrénes jellegű fejfájás és hányinger léphet fel. Éjszaka mély és nyugodt alvásra számíthatunk.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.