Naomi leköpött egy rendőrt

London. Óvadék ellenében elengedték csütörtök este Naomi Campbellt, néhány órával azután, hogy letartóztatták a londoni Hea?throw repülőtéren, mert botrányt okozott az egyik járaton és leköpött egy intézkedő rendőrt.

London. Óvadék ellenében elengedték csütörtök este Naomi Campbellt, néhány órával azután, hogy letartóztatták a londoni Hea?throw repülőtéren, mert botrányt okozott az egyik járaton és leköpött egy intézkedő rendőrt.

A 37 éves brit szupermodell a Sky News hírtelevízió értesülése szerint a British Airways egyik járatán érkezett az 5-ös terminálra, de már a gépen rendszabályokat kellett vele szemben foganatosítani – meg is bilincselték –, mert agresszív módon viselkedett a személyzettel.

A fogadására megjelent rendőrökkel sem volt kedvesebb; egyiküket szembe köpte, ami hatóság elleni erőszaknak minősül. Campbellt emiatt a helyszínen őrizetbe vették, és a repülőtér rendőrőrsére kísérték.

A brit sztármodell hírhedten nem tudja kezelni saját indulatait, és emiatt nem először kerül szembe a törvénnyel. Egy ízben például mobiltelefonját vágta hozzá bejárónőjéhez, mert nem találta a farmernadrágját, de kitiltották már előkelő londoni divatáruüzletből a személyzettel szembeni durva viselkedéséért – állítólag nem nyitották ki előtte az ajtót időben –, és verte már meg saját munkatársai egyikét is úgy, hogy az kórházi ellátásra szorult. (mti, hsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?