A József Attila-emlékév kezdetén indított internetes középiskolás pályázat sikeresen lezárt első fordulóját követve a kiírók újabb felhívást tettek közzé.
Nagyszüleink ötvenhatja
A családi kollektív emlékezet, a családi legendák vagy a fiatalokat is védő hallgatás, a generációk közötti párbeszéd vagy ennek hiánya, s mindezek hatása az unokákra; nos ez az, amit a kiírók a pályaművekben keresnek majd. Mivel a két emlékév időben is találkozik, a pályaművekben továbbra is kitüntetett szerepet kaphat József Attila életműve, szellemi öröksége.
A pályamunkákat elbíráló zsűri tagja többek között Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, Mészáros Márta, Rainer M. János, Gyurkovics Tibor, Bozóki András, Márta István, Galkó Balázs.
A pályázat honlapja a www.attila100.hu címen érhető el, ahol olvasható a részletes kiírás, s mód van a jelentkezésre. A kész pályaműveket 2006. március 1-én éjfélig kell leadni. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.