Nagyítóval az élelmiszerboltba

Mostanság mielőtt bevásárolni készülök, többször végigtapogatom önmagam, nem felejtettem-e otthon az olvasószemüvegem. Mert anélkül már be sem lépek kisvárosunk három szupermarketjébe. Májustól ránk is vonatkoznak az uniós előírások. Többek között az a rendelkezés is, hogy fel kell tüntetni minden áru származási helyét és összetételét. Kapkodom is a levegőt azóta. Elképesztő, mennyiféle adalékanyagot tömnek bele például az úgynevezett puha szalámikba. A polcokon gyümölcsös joghurtok kelletik magukat, amelyekről élelmiszeripari diplomás barátom elárulta, hogy mindez csak utánzat, mert legfeljebb mű őszibarackot, ribizlit, almát, körtét rágcsálhatok, mert hogy átvernek a télidőben különösen csábító címkékkel. Forog velem a világ, miközben böngészem az apró és annál is apróbb tájékoztató szövegeket. Nyilván eddig sem volt másként, hiszen a rendszerváltásig a cimborám szerint sokkal több volt a Mindent bele! étel, ital. Vagyis az olyan portéka, amibe majdnem mindent beletettek, amit ama átkos idők hiánygazdaságában találtak. Csak ne tátongjanak üresen a polcok.

A rendszerváltással és főleg az uniós tagsággal kitágult a világ. A csalók előtt is. Évekig azt hittem, hogy kalocsai paprikát vásárolok, aztán tavaly kiderült, hogy a nagy haszon érdekében mérgezett brazil őrleményt is kevertek bele. Valamikor a kilencvenes években megcsodáltam a pirosan csillogó dél-tiroli almákat. Akkor lohadt le a lelkesedésem, amikor a gazda kikottyantotta, hogy tízszer, rossz idő esetén ennél is jóval többször permetezi a terményét, csakhogy kelendő legyen. De csakis környezet- és emberbarát vegyszerrel – bizonygatta. Mire azt mormogtam, hogy azért az is csak vegyszer. Olvasom, hogy Szlovákiában tavaly negyvenkilenc tonna rossz minőségű, egészségünket veszélyeztető élelmiszer megsemmisítését rendelte el a szakhatóság. Ám azt senki sem tudja megmondani, hány tonna ugyanilyen silány terméket árusítottak és adtak el, amelyek elkerülték a szúrópróbaszerű ellenőrzéseket. Az uniós élelmiszer-biztonsági jogszabályok a gyártók felelősségére és a bizalomra épülnek. Ha például a spanyol pirospaprikát vagy a lengyel burgonyát odahaza egészségesnek nyilvánítják, akkor elvben minden tagállamban újabb engedélyek nélkül árusíthatják.

Nagyvonalú és ésszerű jogszabály, amelyet – mint minden rendelkezést – a haszonlesők és a lelketlen termelők kijátszhatnak. Ezért a tervezettnél jóval többször ellenőrzik őket nálunk is. Jómagam egy ideig biotermékek vásárlásával próbálkoztam, ami még mindig nagyon drága mulatság. ĺgy aztán arra a módszerre tértem át, hogy szombatonként mindig ugyanannál a zöldségesnél vásároltam a piacon. Idén már aligha tehetem, mert jövedelmezőbb vállalkozás után nézett. Nem bírta az árversenyt lengyel vetélytársával, akinek nem kell földadót leperkálnia. Egészségbiztosítását is az állam fizeti. Ezt a folyamatot egy ideig – amíg a gyermekeink vagy az unokáink nem lesznek tehetősek – aligha lehet leállítani. A bevásárlóközpontok és a hipermarketek alacsony árai ma még óriási csábító erőt jelentenek. Egyre többen járunk oda bevásárolni.

Ezért kellene sokkal szigorúbban büntetni a nagybani élelmiszerhamisítókat. Úgy, hogy ne érje meg nekik még kockáztatni sem a lebukást. Máig nem olvastam például arról, miként lakoltak bűntettükért a magyar paprika megrontói.

Pedig ha a hasonszőrű lelketlenek belátható időn belül elnyernék méltó büntetésüket, akkor nekünk nem kellene hovatovább immár nem is olvasószemüveggel, hanem nagyítóval keresnünk a megbízható termelőket és az egészségünket nem veszélyeztető árukat.