Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kórt

<p>Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek súlyosbodását - derült ki egy amerikai tanulmányból. A kutatás során az E-vitamint szedő, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros betegek leépülése lassúbb lett, mint a placebót kapó pácienseké.</p>

Az első csoportba tartozók mindennapi feladataikat hosszabb időn át tudták ellátni és kevesebb gondozói segítségre szorultak - tudósított a The Independent online kiadása a The Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmányról.
   

A kutatás idején 613, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros páciens egy csoportja kapott naponta E-vitamint, a másik hatóanyag nélküli szert, azaz placebót. Átlagosan két éven keresztül vizsgálták, mennyire változik náluk a mindennapi tevékenységek - mosakodás, öltözködés - végrehajtásának képessége.
   

A tanulmány kimutatta, hogy az E-vitamint szedő résztvevőknél évente 19 százalékkal lassult ennek a képességnek a hanyatlása. Ők naponta átlagosan két órával kevesebb gondozói segítséget igényeltek. A kutatást egy Minnesota állambeli, veteránokat gondozó otthonban végezték 2007 és 2012 között.
   

A Maurice Dysken vezette kutatócsoport szerint az alfa tokoferol, vagyis az E-vitamin kedvezően befolyásolta az enyhe és középsúlyos Alzheimer-kórosok állapotát, mivel lassította a leépülést és csökkentette az ápolási terheket.
   

Doug Brown, a brit Alzheimer Társaság kutatási és fejlesztési igazgatója szerint további kutatás szükséges, hogy megállapítsák, az E-vitamin valóban segít-e a demens betegeken, és biztonságos-e naponta ilyen nagy adagot bevenni belőle.
   

A kutatás résztvevői az E-vitamin ajánlott napi beviteli mennyiségénél sokkal többet - körülbelül 1,3 milligrammot - szedtek, ami Brown szerint egyes embereknek ártalmas is lehet, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítők szedése előtt nagyon fontos kikérni az orvos tanácsát.
   

Eric Karan, a brit Alzheimer Kutatóintézet igazgatója szerint korai lenne az E-vitamin ajánlása a betegség kezelésére, míg az eredményeket meg nem erősítik újabb kutatások.
   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?