Egy gyönyörű villában lakik a Szajna partján, Párizs szívében. Évekig kereste ezt a lakást, a meghitt otthont, amely a mentsvára lett. Ha nem kell, napokig ki sem mozdul. Szereti a lakásba belopódzó párizsi zsivajt, a folyó illatát, de kerüli az embereket. Pedig évtizedeken keresztül a világ figyelmének középpontjában állt, igazi világsztár volt. 682 színes magazin címlapján szerepelt.
Mindig fontos volt, hogy titok
Claudia 200 négyzetméteres lakása minden szobájában, melyeket drága antik bútorral rendezett be, régi emlékeket őriz: forgatásai helyszínéről hozott kincseket, szobrokat, képeket, az Arany Oroszlán életműdíjat az 1993-as Velencei Filmfesztiválról és a tiszteletbeli Arany Medve-díjat a 2002. évi Berlini Filmfesztiválról. És rengeteg fotót – még a gyerekkoráról is…
Claude Josephine Rose Cardinale Tuniszban született 1938-ban szicíliai apa és francia anya negyedik gyermekeként. „Szüleim nagyon szigorúak voltak, gyakoribb volt nálunk a pofon, mint az eső” – emlékezett vissza egyik interjújában.
Otthonában most orientális függönyök, pamlagok, az ezeregy éjszakába illő csillogó csillárok emlékeztetik Észak-Afrikára és a kezdetekre a színésznőt.
1957-ben elnyerte a legszebb olasz lány Tuniszban címet, s ezzel egy utazást a velencei filmfesztiválra. Itt filmes ajánlatot kapott, amit először visszautasított, végül mégis aláírta a kemény feltételeket tartalmazó szerződést: eszerint nem mehetett férjhez, nem hízhatott meg, nem vágathatta le derékig érő haját. A hírnév nem védte meg a meggondolatlan cselekedetektől, esztelen, tapasztalatlan volt. 16 évesen beszállt egy idegen férfi autójába, aki megerőszakolta. A szörnyű pillanatok nem maradtak következmény nélkül: állapotos lett, gyermeke született, de a szerződés és a karrier miatt mindenkinek azt kellett állítania, hogy Patrick a testvére. Fiának is csak 19 évvel később mondta el az igazat.
Filmes karrierje – immár Claudia Cardinale néven – statisztaszerepekkel kezdődött. A hatvanas évek elején már világszerte ismert sztár lett, s a rendezők tekintették megtiszteltetésnek, ha szerződtethették. Nagy tisztelője volt Fellininek, aki a Nyolc és fél című filmjében foglalkoztatta, s akivel remekül megértették egymást. Fellini Claudia hangját is elfogadta, amire sem azelőtt, sem utána nem volt példa: furcsán érdes hangját ugyanis minden filmjében szinkronizálták. Szülei révén anyanyelve a francia és az olasz, de tud spanyolul, angolul, egy kicsit még arabul is. Természetes, hogy számos francia filmben szerepelt, talán a legismertebb a Cartouche. Még szovjet filmet is forgatott 1970-ben, legtöbben mégis Sergio Leone klasszikus westernjében, a Volt egyszer egy vadnyugatban látták, amelyben egy volt prostituáltat alakított.
1966-ban az olasz Franco Cristaldi producerrel kötött érdekházasságot Atlantában, ám ezt Olaszországban sosem ismerték el. Öt évvel később szinte belehabarodott az ugyancsak olasz színész-rendezőbe, Pasquale Squittieribe, s kilenc év után elhagyta férjét, akit tulajdonképpen sosem szeretett. Azóta is Squittieri az élettársa, igaz, a rendező Rómában él, de gyakran találkoznak és – mint bevallotta – naponta négyszer telefonálnak egymással.
Mindig fontos volt számára, hogy titokzatosnak tartsák, ezért sohasem fedte fel a vásznon sem a belső énjét, sem a testét. Alig volt 40 éves, amikor fia nagymamává tette. Nemsokára kiderült, ő is terhes – így vált szinte egyszerre újból anyává és nagymamává.
Cardinale ma is mutatós, elegáns, járásában még felfedezhetők azok az izgalmas mozdulatok, amelyeket a Volt egyszer egy vadnyugatban vett észre talán először a néző. Soha nem érte el őt az amerikai divatőrület, sohasem vette igénybe plasztikai sebész segítségét, mert úgy tartja: az idő eljár mindenki felett, korunkat el kell fogadni és meg kell élni. Egyetlen rossz szokása van: a cigaretta. Sokat szív, nagy élvezettel.
Közéleti szerepet is vállalt: 2000-ben az UNESCO jószolgálati nagykövete lett, s ő vezette azt a bizottságot is, amely azt akarta elérni, hogy második nőként George Sand hamvai is kerüljenek a párizsi Pantheonba (a Nobel-díjas Marie Curie-Sklodowska mellé).
A színésznő, aki az utóbbi években főleg színházi szerepeket vállalt, visszatér a filmvászonra is. Visszatér Tunéziába, oda, ahol minden kezdődött, hogy Gianni Amielo rendező filmjében eljátssza Albert Camus anyjának szerepét. (mti, ug)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.