Miért egészségesebb a használt babaruha?

Berlin |

<p>Orvosok által igazolt tény, hogy a használt kelengye egészségesebb a babának, mint a vadonatúj - az utóbbi ugyanis káros anyagokat tartalmazhat. Ezért ajánlott a szülőknek, hogy a baba ruhatárát használt és új darabokból vegyesen állítsák össze.</p>

Már az újszülötteknek is fokozott fogyasztóvédelemre van szükségük a német kockázatértékelési intézet (Bundesinstitut für Risikobewertung, BfR) szerint. "Sok szülő teljesen újonnan rendezi be a gyerekszobát, és nem is gondol bele, hogy a bútorokból, a falfestékből és a szőnyegekből mennyi káros anyag éri a csecsemőjét" - mondta az intézet gyermekorvosa, Axel Hahn egy Berlinben megrendezett gyermek-fogyasztóvédelmi fórum megnyitóján. Ezért a használt áru a gyermekruházat esetében is gyakran egészségesebbnek bizonyul - tette hozzá a Die Welt című német lap internetes változata (www.welt.de) szerint.
    A szakemberek kétnapos konferenciájukon az áruk összetételének, receptúrájának jobb jelölését tűzték ki célul.
    "Eddig a BfR-nek csak a mérgező komponenst tartalmazó receptúrákat kellett jelenteni, például néhány takarítószer esetében - fejtette ki Hahn -, gyakran azonban egy bizonyos anyag mennyiségében vagy több hatóanyag kombinációjában rejlik a veszély. Csupán a termék nevéből egyelőre nem tudunk következtetni annak pontos összetételére".
    A különböző országokban, de még a gyártási tételek között is eltérhet egy azonos elnevezésű termék összetétele. Ezért lenne szükség egyfajta receptúrakód bevezetésére. Ezt azonban megnehezíti a fokozódó globalizáció: az európai piac termékei közül sokat nem is az EU-ban állítanak elő, és így nem lehet megkövetelni a részletes jelölést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?