Michelle Obama a közösségi média veszélyeire figyelmeztette a fiatalokat

Chicago |

<p>Michelle Obama a közösségi média erejének hátulütőire figyelmeztette a fiatal civil vezetőket szerdán Chicagóban, az Obama Alapítvány találkozóján, amelyen hangsúlyozta azt is, hogy nem kell minden gondolatot rögtön közzétenni az interneten.</p>

A volt amerikai first lady hatvan ország és 27 amerikai tagállam 500 meghívott, fiatal civil vezetője előtt tartott beszédet. Mint elmondta, a szavak komoly erővel bírnak, különösen egy olyan korban, amelyben a Twittert és az egyéb közösségi oldalakat fegyverként is lehet használni. 

Michelle Obama figyelmeztette a résztvevőket, hogy legyenek elővigyázatosak a közösségi médiával. "Ne tweeteljük ki az összes gondolatunkat" - mondta, hozzátéve, hogy az embereknek, különösen a fiataloknak muszáj átgondolniuk a mondanivalójukat, és nem utolsó sorban oda kell figyelniük a helyesírásra is.

Barack Obama volt amerikai elnök a rendezvény utolsó felszólalójaként elmondta, rendkívül inspirálóan hatott rá mindaz, amit a fiataloktól hallott a tanácskozás két napján. Beszédében türelemre intette a hallgatóságot, és rámutatott, hogy az emberek gyakran félreértelmezik a kampányszlogenjeként is használt remény és változás szavakat. Mint fogalmazott: "a remény nem azt jelenti, hogy holnaptól minden jobb lesz. A változás csak akkor lehetséges, ha keményen dolgozunk érte. De ez nem egyik napról a másikra történik".

A rendezvény felszólalói között volt még Harry herceg, a rapper Common és Lin-Manuel Miranda amerikai zeneszerző, színész, forgatókönyvíró, a nagy sikerű Hamilton musical alkotója is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?