Mi lesz a mesélőkből

Ballagunk hazafelé, tavaszi bujkáló napsütésben, a gyerek locsog-fecseg, ebben nincs is semmi különös, még álmában is beszé. Elég furcsa lenne, ha néha csöngetne egy picit, bár úgy vélem, még erre is képes volna, csak hogy ő legyen a világ közepe. Holott valóban ő a világ közepe – legalábbis nekünk. Jó, a pontosság kedvéért: nekem. Perceken belül megtudom, mit nem reggelizett az óvodában és miért, illetve miért nem, valahol a génjeiben hordozza a nem reggelizést, aminek nem örülök, sötét, rózsaszínszemüveg-mentes szememmel már látom sanyarú jövőjét, gyomorbaj vagy valami hasonló fogja kerülgetni. Vannak ugyan tartalékai pocakban és izomban, de ő makacs, mint mindenben. Az is kiderül, hogy Fülöppel megint összevesztek. Verekedtek is, és bár igyekezett kihasználni karatetudását, Fülöp két fejjel magasabb, tíz kilóval nehezebb, leteperte a földre. Végigmérem, keresem a nyomokat, találok is a nadrágján egy piros foltot.

– Ez mi?

– Vér – feleli, de úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy ötödfél esztendős gyereknek véres a nadrágja. – Amikor Fülöp letepert, térdre estem, lenyúztam a bőrömet, a nadrágom is véres lett, az óvó néni lemosta.

– Fájt? Sírtál?

– Neeem, én már nagyfiú vagyok, és a nagyfiúk, a majdnem iskolások nem sírnak.

– Mutasd a térded.

A gyerek fölhúzza a nadrág szárát, a térde érintetlen, egy karcolás nyoma sincs rajta.

– Te, hol a seb?

– A seb? Az már eltűnt, fölszívódott. Az óvó néni úgy, de úgy megmosta, hogy nyoma sem maradt.

A turpisság később derül ki, amikor azt meséli, megfeledkezve az előbbi valódi meséről, hogy festettek, vízfestékkel, és ő, az autóbolond, piros autót pingált. Ezek után beindul az emlékezet gépezete. Fehér Klárával beszélget a riporter a tévében, természetesen a gyerekkoráról is faggatja. És természetesen rajta már kislánykorában jelentkeztek az íróság tünetei. Arra már nem emlékszem pontosan, haza ért-e későn vagy az iskolát bliccelte el, mindenesetre nagy kalandban volt része, egy elefánt ült a cseresznyefán, és ennek a látványnak nem tudott ellenállni. Ott állt a fa alatt órák hosszat, és nézte, hogyan csipegeti ormányával a ropogós cseresznyeszemeket. Szegény gyerek, ha így folytatja, mi vár rá? Lőttek az ügyvédi, a menedzseri és egyéb hasznos, jól menő és jól jövedelmező pályáknak. Ha csak nem könyvelem el a történetet sima füllentésként.