Merkellel visszatért a kézcsók

Egy kézcsók Jaques Chirac francia elnöktől, és Angela Merkel rögtön boldogabbnak tűnikSITA/AP-felvételValahányszor csak Jaques Chirac francia köztársasági elnök szertartásosan kezet csókol neki, lényegesen boldogabbnak tűnik, mint amikor például George W. Bush amerikai elnök Szentpéterváron a G-8-as csúcsértekezletén váratlanul megmasszírozta a tarkóját.

„Merkellel visszatér a kézcsók” – állapította meg már 2005-ben a Zeit című hetilap, miután a német kancellár asszony bemutatkozó látogatást tett a párizsi Elysée Palotában. Azóta látták, amint Michael Glos német gazdasági miniszter kézcsókkal fejezte ki tiszteletét Angela Merkelnek és Rolf Hochhuth író is kezet csókolt neki.

Az üdvözlés formája személyes döntés tárgya – állapították meg a kézcsókkal kapcsolatban a német külügyminisztériumban. Nem a protokollhoz, hanem az etiketthez tartozik. Hogy miként ne csókoljunk kezet, az jól látható a The Queen (A királynő) című angol filmben, amikor a Tony Blairt alakító színész teljes erővel II. Erzsébet királynő kezére nyomja ajkait. Az ilyesmi tabu. Tökéletes kézcsóknál ugyanis a kéz felülete és az ajkak „a másodperc tört részére ép csak érintik egymást”, amint azt Gloria von Thurn und Taxis és Alessandra Borghese illemtan könyvében tanácsolja.

A lexikon szerint a kézcsók, mint tiszteletadás jele a barokk korból származik, és a spanyol királyi udvarból terjedt el. A pápai gyűrűt még ma is illik megcsókolni.

Thomas Schäfer-Elmayer, a bécsi Elmayer tánciskola illemtan szakértője szerint a kézcsók az előkelő diplomáciai és politikai életben éppen úgy helyénvaló és „teljességgel korszerű”, mint a kulturált társasági életben. A Playboy magazin által készített felmérésből viszont az derült ki, hogy a kézcsókot a nőknek csupán hat százaléka értékeli igazán.

A kézcsók arra is lehetőséget nyújt, hogy érvényt szerezzen a férfi gálánssággal párosult felsőbbrendűségének. Az asszonyt akaratlanul „a második nem, a nagyságos asszony rettegett helyzetébe” szorították.

A berlini Szabad Egyetemen előadó Ulla Bock számára az udvariasság vagy lovagiasság kétélű fegyver. Jóllehet tiszteletadásról, figyelemről és távolságtartásról van szó, mégis lehetővé teszi, hogy „keményen vitatkozzanak valamiről anélkül, hogy sértegetnék egymást vagy tekintélyüket elveszítenék”. Másrészről a férfiak a kézcsókkal azt is kifejezhetik, hogy az asszony az a valaki – és annak is kell maradnia – akin segíteni kell, akit meg kell védeni és aki nem képes harcolni. Ellenben a „Chirac-féle kézcsók régi időkből fennmaradt relikvia, amely minden bizonnyal rövidesen kihal”.

A különben nagyon is szigorú „Jó modor kézikönyve” már az ötvenes években figyelmeztetett, hogy társadalmi szempontból már nem kötelező a köszöntésnek ez a formája, de senki sem fogja rossznéven venni, ha férfiak általánosan használt udvariassági formaként kezet csókolnak a nőknek.