Mellráktól óv a biciklizés

Heidelberg. Ha nők a változás éveit megelőzően kerékpároznak, az számottevően, egyharmaddal csökkenti a mellrák kockázatát – állítja a Német Rákkutatási Központ tanulmánya. A mérsékelt fizikai tevékenység általában csökkenti az emlőrák kifejlődésének veszélyét.

Heidelberg. Ha nők a változás éveit megelőzően kerékpároznak, az számottevően, egyharmaddal csökkenti a mellrák kockázatát – állítja a Német Rákkutatási Központ tanulmánya. A mérsékelt fizikai tevékenység általában csökkenti az emlőrák kifejlődésének veszélyét. Különösen markáns azonban ez az összefüggés azoknál a nőknél, akik hetenként három óránál hosszabb ideig kerékpároznak mérsékelt tempóban. A túl intenzív mozgás ellenben nem csökkenti a rák kialakulásának veszélyét. A kutatók feltételezése szerint a mérsékelt fizikai tevékenység erősíti az immunrendszert. A túlságosan nagy megerőltetés ezzel szemben az immunrendszer gyengítéséhez vezethet vagy negatív kihatással lehet a hormonháztartásra. A heidelbergi kutatók 1246 nő – köztük 360 mellrákos beteg – esetében vizsgálták, hogy milyen gyakorisággal, intenzitással és mennyi ideig végeznek fizikai tevékenységet. Ennek során kiderült, hogy nők, akik gyakran kerékpároznak, 34 százalékkal kisebb valószínűséggel betegszenek meg mellrákban – áll az AP jelentésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?