Meglógtak az apácák

Bukarest. A kedvesnővéreket annak ellenére helyezték Romániában a Szatmár megyei Apácafaluba, hogy a helyi kolostor még építés alatt áll. Az ortodox apácákat most azzal vádolják a falubeliek, hogy elsikkasztották a kolostor befejezésére szánt pénzösszeget.

Bukarest. A kedvesnővéreket annak ellenére helyezték Romániában a Szatmár megyei Apácafaluba, hogy a helyi kolostor még építés alatt áll. Az ortodox apácákat most azzal vádolják a falubeliek, hogy elsikkasztották a kolostor befejezésére szánt pénzösszeget. Apácafalu elöljárói annak a rendje s módja szerint be is panaszolták őket a nagykárolyi ortodox esperességnél. A lefolytatott vizsgálatok után a zárdafőnöknőt felmentették tisztségéből, viszont az esperes úr mélyen hallgat a felmentés okairól. Ugyanakkor egy hónappal ezelőtt a kolostor hirtelen bezárt, az apácák pedig nyomtalanul eltűntek. A zárdafőnöknőre a hírek szerint Nagyváradon találtak rá, az öt nővérre pedig Moldvában. Az apácák 40 millió lejnyi kifizetetlen számlát hagytak maguk után. Az esperes szerint a hat apáca nem tudott beilleszkedni az új környezetbe, ezért hagyták el a kolostort. Helyükbe azonban újabb apácákat hoznak, szintén Moldvából. (transindex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?