Mégis, ki az a Catilina?

Már az ókori szónokok is a közönség manipulálásának mesterei voltak. Arisztotelész például állította, hogy egy dologról többféleképpen is lehet beszélni. Egy öszvér lehet „száguldó lovak lánya“, de ugyanakkor „rühes szamarak korcs utóda“ is. Retorikája tulajdonképpen pszichológia tankönyv is, hiszen az emberek pszichológiai adottságaiból indul ki. Az ókorban is tudták, hogy a legfontosabb a figyelem felkeltése: a legragyogóbb szónok, a legérdekesebb témát sem tudja eladni, ha a közönség nem figyel rá. Cicero például a híres Catilina elleni beszédét minden előzmény nélküli kérdéssel kezdi: Meddig élsz még viszsza a türelmünkkel, Catilina? A közönség persze felfigyelt rá, hiszen fontosnak vélték, hogy a Catilina nevű személyről többet, azaz valamit megtudjanak, ha már a nevezett visszaélt az ő türelmükkel. Még érdekesebb, hogy Catilina lényegében nem is követett el semmit (bár készült valamire), s Cicerónak végül mégis sikerült elérnie, hogy száműzzék. Másik jó módszer az emberek érzelmeire való hatás. Az ókorban általában híres szónokok is „bevallották“ hogy az ügy nagyságához képest az ő szónoki képességük csekély, ezzel mintegy megnyerték a hallgatóság kegyeit. (szge, cs-y)