Hunčík Péter pszichiátert

Egyre inkább azt a módszer követik, amit úgy hívnak: totális kommunikáció. Szemkontaktust tartanak a hallgatósággal, szemükben figyelik reakcióit. A non-verbális kommunikáció, a kézmozgás, a test, a hangcsatorna mind-mind összhangban van egymással, az egyik erősíti a másik befolyását. Mondok egy példát: Kende Péter könyvét, A Viktort sokan mocskolták, mások azt mondták: csodálatos könyv. Egy félmondata azonban nagyon érdekes: arról, hogy Orbán Viktor nem használja a kezét, a testbeszédét, a gesztikulációját – Kende ebből levezetett különböző lélektani elméleteket, Orbánnak az anyjához fűződő viszonyát. Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a könyv megjelenése után Orbán Viktor imidzs-csapata – függetlenül attól, hogy egyetért-e a könyv tartalmi részével – átértékelte a miniszterelnök nyilvános fellépéseit. Másfél-két hónapja észrevehető, hogy Orbán már használja a kezét, arcát, bólogat, kilép a pulpitus mögül. Ez a totális kommunikáció lényege: a hangcsatornát megerősíteni minden lehetséges eszközzel.

Egyik oldalon tehát a kommunikáció minden eszközét felhasználom, tartalmilag azonban a lehető legnagyobb mértékben szimplifikálom, leegyszerűsítem a mondanivalót. Mintha a világ legdrágább berendezését használnám arra, hogy a legegyszerűbb üzenetet továbbítsam. A jó politikus varázsa tulajdonképpen ebben rejlik. Ennek az üzenetnek a legegyszerűbb ember számára is érthetőnek kell lennie, szinte rigmusokba szedve, s lehetőleg olyan csomagolásban, ahogyan azt hallani akarják. A szimplifikáció lélektani magyarázata rendkívül egyszerű: minden emberben ott van a vágy, hogy megértse a legbonyolultabb dolgokat is. Ezért szeretünk tudományos-népszerűsítő irodalmat is olvasni. Nagyon bonyolult asztrofizikai összefüggéseket – például Stephen Hawking – magyaráz nekünk, egyszerű halandóknak olyan nyelvezettel, hogy rájövünk, hogy kezdjük érteni a világ keletkezésének történetét. Az ember hajlamos arra, hogy elhiggye: annyira egyszerű, ahogy azt Hawking megmagyarázza, annyira, hogy még én is megértem.

Ha a társadalomra, mint szerveződésre nézek – gazdaságtan, szociológia, lélektan, foglalkoztatáspolitika és még sorolhatnám –, ez így egyben borzasztó bonyolult. Ha egy politikus ezt az összefüggés-rendszert így is adja elő, mennyire bonyolult ez valójában, akkor lehet az a politikus bármilyen okos, bármennyire tökéletesen felkészült, mivel nem tudja közérthető nyelven elmondani az embereknek, átlátható, szimplifikált formában, elfordulnak tőle. Egy olyan politikus, akiben megvan a demagóg hajlam is, az egészet megpróbálja nagyon egyszerű, átlátható, néha hamis ok-okozati összefüggésekbe állítani. Ennek a legtipikusabb jele Hitler zsidóellenessége volt. „Azért van probléma Németországban, mert itt vannak a zsidók, mert a zsidó t#ke megfosztotta elszívta a pénzt...” – ezt az emberek megértik. Látnak gazdag zsidókat, s azt mondják: lám, tényleg ilyen egyszerű a dolog. Kell tehát találni egy csoportot, amelyet meg lehet nevezni, amellyel szemben mozgósítani lehet a lakosságot. Összefoglalva: leegyszerűsítem a dolgokat, megnevezek egy konkrét csoportot, amellyel szemben mobilizálom a saját – egységesített – csoportomat. A sikernek tulajdonképpen ez az alfája és az omegája. (szge)