Megfagyhatnak utódaink, ha nem térünk észhez!

Érdemes azzal kezdeni, hogy egy új elemet tartalmaz a jelentés: egyértelműsíti azt, amit korábban csak valószínűnek tartott, annak ellenére, hogy a fizikusok már régóta mondták: a felmelegedés mögött nem a természetben előforduló, ciklikusan visszatérő folyamatok, hanem a mi civilizációnk áll. Ami pedig a mértékét illeti: a legutóbbi kétszázharminc évben mindössze háromnegyed fokkal növekedett az átlaghőmérséklet, amelynek az eredménye pontosan lemérhető. Közép-Európában orkánok és hurrikánok tombolnak, trópusi méretű esők hullanak, az évszakok rendje teljesen felborult. Ha ennél az értéknél tízszer nagyobb lesz az átlaghőmérséklet növekedése, az olyan szélsőségeket fog eredményezni, ami teljesen megváltoztatja a növény- és állatvilágot, ezzel együtt az ember életét. Olyannyira, hogy a nyomában fellépő élelmiszerhiány akár a kipusztulását is okozhatja.

Menjünk a Vénuszra!

De mitől olyan rém okosak a fizikusok, hogy már fél évszázada tudták mindezt? Onnan, hogy a természet jelenségeit figyelik, tanulmányozzák, és azokat törvényszerűségekbe foglalják. Személyes véleményüktől, politikai hovatartozásuktól, saját érdekeiktől függetlenül. Fura emberek. Olyannyira, hogy tettek is a múlt század hatvanas éveinek elején egy javaslatot: népesítsük be a Vénuszt. Persze csak a távoli jövőben, amikor a Földön olyan sokan leszünk, hogy már el sem férünk. Persze a Mars is szóba jöhetett volna, csakhogy arról tudni kell, hogy tömege mindössze tizede a Földének. Ennek számunkra fontos következményei vannak: termelhetünk rajta annyi oxigént, amennyit csak akarunk, a nagy része kiszáll az űrbe. A tömegvonzás már csak ilyen: kisbolygó csak kevés légkört tud megtartani a vonzáskörében. ĺgy se ember, se állat, se növény nem tudna rajta megélni.

Az Esthajnalcsillag viszont alig kisebb, mint sárgolyónk, egynéhány hegyet kivéve sík vidék alkotja, tehát földi légkör alakítható ki rajta. Csakhogy pillanatnyilag egy kissé barátságtalan: mivel légköre döntő mértékben szén-dioxidból áll, a légnyomás kilencvenszer nagyobb a miénknél, ennek eredményeként felszíni hőmérséklete riasztóan magas: 460 °C. Viszont – így a tudósok –, ha olyan élő szervezeteket telepítenénk meg a felszínén, amelyek a földi élet lehetőségét megteremtették, néhány millió év múltán kedvező viszonyok alakulhatnának ki rajta, ami az ember számára is megfelelő lenne. Mert sárbolygónkon, igaz, hogy egy kissé korábban, ugyanez játszódott le: csaknem négyezer millió évvel ezelőtt indult be Földünkön az a folyamat, amelynek következtében a szén-dioxidot felhasználó, oxigéntermelő szervezetek oly mértékben csökkentették a légnyomást és bolygónk felszíni hőmérsékletét, hogy a pára vízként csapódott ki, megteremtve a felsőbbrendű élet alapjait.

A szén-dioxid visszavág

E sokmillió éven át lejátszódó folyamat eredményeként alakult ki a jelenlegi légnyomás és hőmérséklet. Kissé leegyszerűsítve: a szén-dioxidot a primitív növényi és állati szervezetek kőszén illetve kőolaj formájában lekonzerválták nagy mennyiségű oxigén termelése közben. Most mi ezt, az őskövületekből származó – szaknyelven mondva fosszilis – anyagokat a felszínre hozzuk földgáz, kőolaj és kőszén formájában. Égésük folyamán megfordul a fenti folyamat: oxigén felvétele közben nagymennyiségű szén-dioxid termelődik. Minél nagyobb arányban, annál inkább az eredeti helyzet irányába mutat a végkifejlet: a megnövekedett mennyiségű szén-dioxid megakadályozza a földre kerülő hő visszaáramlását az űrbe, mintegy üvegházként emeli a felszíni hőmérsékletet. Vagyis egy idő múltán egyre inkább hasonlítani kezd légkörünk a Vénuszéhoz. Ez apokaliptikus következményekkel jár majd: hat-hét fokos átlaghőmérséklet-növekedés a sarki jégtakaró elolvadását okozza, ez több méterrel megemeli a világtengerek szintjét, ami Európa térképét teljes mértékben átrajzolja: nemcsak a városok gyöngye, Velence kerül a víz alá, de vele együtt kontinensünk csaknem egyharmada is.

Vándorló sivatagok

A megnövekedett szén-dioxid koncentráció következtében a szubtrópusi éghajlat fokozatosan északi irányban kezd hódítani, vele párhuzamosan a sivatagok is északabbra vándorolnak.

Mint minden igazi drámában az első felvonás csak előkészíti a tragikus végkifejletet. Földünknek van egy gigantikus fűtőteste, a Golf-áramlat. Ennek a hatalmas, az Atlanti óceánban áramló édesvízi folyamnak köszönhető, hogy New Yorkban nagyon enyhe telek vannak, a vele egy szélességi körön fekvő Palermónak pedig szubtrópusi éghajlata van. Csakhogy a sarki jégtakaró elolvadása egy idő után leállítja a Golf-áramlatot. Ugyanis ez a több ezer kilométeres édesvízi folyó csak annak köszönheti létét, hogy az őt körbefogó tenger elég sós. A sókoncentráció csökkenése viszont azt eredményezi, hogy egyszerűen elkeveredik a tengervízzel, nem jut el többé Európába. Azt ugyanis nem sokan tudják, hogy a sarki jégtakaró csapadékból származik, vagyis édesvíz alkotja. Elolvadása a tenger sószintjét csökkenti. A közelmúltban mutatták be a Holnapután című amerikai filmet, amely épp azt az állapotot ábrázolja, amely a Golf-áramlat leállását követi. Ennek eredményeként New Yorknak sarki légköre lesz, utódaink szabályosan megfagynak.

Metán a tajgában

Csak a legutóbbi időben esett szó arról, hogy a földi légkör döntő megváltozásában a jégkorszak amiatt is döntő szerepet játszott, mivel ebben az időben több tízezer köbkilométer metángáz fagyott a szibériai tajgába, amely a mai napig ott van. Tudni érdemes róla, hogy a metán hússzor nagyobb üvegházhatást okoz a szén-dioxidnál. Orosz tudósok épp tavaly figyelmeztettek arra, hogy már mérhető a szibériai jégtakaró vékonyodása és ennek nyomán a metánszivárgás is. A felmelegedés következményeként felszabaduló metánfelhő a légkör ismételt felmelegedését hozza majd magával. A földi élet gyökeres megváltoztatását, a termékeny vidékek elsivatagosodását, az emberiséget fenyegető apokalipszist megelőzendő a nyolcvanas évektől kezdve megkongatták a tudósok a vészharangot, olyan nemzetközi egyezményeket sürgetve, amelyek megőrzik jelenlegi életterünket. Ennek eredményeképpen 1997-ben a kiotói konferencia tett olyan ajánlásokat, amelynek értelmében az ENSZ tagállamai kötelező érvénnyel vállalnák, hogy az 1990-es szinthez képest tíz százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó GNG, vagyis a szén-dioxid, a nitrogén-oxid és metán kibocsátását. A két évvel később aláírt Kiotói Egyezményben pontosan meg is fogalmazták a kormányok feladatait. Csupán egy bökkenő akadt: ez a szerződés abban a pillanatban lép hatályba, amikor annyi állam ratifikálja, amnnyi e gázok felét kibocsátja. Sajnálatos módon csoda ezúttal sem történt: a világ legerősebb ipari lobbija megakadályozta, hogy az Egyesült Államok kormánya aláírja az egyezményt, épp az az ország, amely egymaga a környezetre káros gázok csaknem negyven százalékát bocsátja ki! Csakhogy 4 évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin igazi államférfi módján felismerte: a civilizáció fontosabb a gazdasági érdeknél, ezért aláírta Oroszország nevében a Kiotói Egyezményt. E dokumentum hatályba lépése módot ad mindazok szankcionálására, akik nem vállalják a betartását. Olyan pótdíjak bevezetését teszi lehetővé, hogy az adott vállalatnak, mely a kiotói egyezményt aláírók országaiba szállít, inkább megérje vállalni az általa kibocsátott üvegháztatást okozó gázok csökkentését, mint a környezet további rombolását. Mert civilizációnk léte a tét. A jövőben a döntéshozókon a sor. Elsősorban azt kell bizonyítaniuk, hogy korunk egyik legjelentősebb nyelvésze, filozófusa, Naom Chomsky tévedett, amikor a politikusokat a mohó gazdasági és a pénzügyi körök marionettbábuiként jellemezte.