Még tovább feszíthető a húr?

Saját lábában botladozik a kormánypárti parlamenti többség, hadakoznak egymással az ügyészek, prosperál a korrupció, krízisből krízisbe esik maga a kormány is. De mert mindezen nem pusztán kétségeskedni kell, hanem inkább kérdezni, így Gál Zsolttal, a Komenský Egyetem Politológia Tanszékének oktatójával, a parlamenten kívüli Magyar Fórum alelnökével beszélgettünk.

Az ország bajlódását és a kormány természetét nézve dühítő anekdota Szlovákiáról – Dante Alighieri középkori fricskáját szabadon átköltve –, hogy ki belépsz ide, hagyj föl minden reménnyel?

Ezzel a kormánykoalícióval kapcsolatban sok eredeti reményünket valóban feladtuk már. Az elején még bízhattunk abban, hogy ez újra egy olyan kormány lehet, amely élve az alkotmányos többségével visszatér az ország 2006-ig bátran vállalt, ám a három Fico-kormány alatt befulladt reformjaihoz. Ehelyett ez a koalíció is megtartotta a szociális populizmust, a felelőtlen osztogatás politikai stílusát. De azért az összes reményt feladni talán túlzás lenne, mert Szlovákia tartja a külügy és az államfő által képviselt euroatlanti orientációt. És a bűnüldözési, illetve igazságügyi szervek is kormányzati beavatkozások nélkül végezhetik a dolgukat.

Az miért nem zavar itt érdemben senkit, hogy a Fico-érát leváltó kormány, országlásának félidejében, még csak egy formális sajtóértekezleten sem summázta huszonnégy havi tevékenységének fácitját?

Gondolom, az állandó belső konfliktusaik elvették ettől a kedvüket. Hiszen a médiában a lakosság szinte naponta csak a kormány hetyke és hepciáskodó cirkuszait látja.

Közben például az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány tavaszi értékelése szerint a megvesztegethetőség ellen két év alatt sem sikerült rendszerszintű intézkedéseket hozni.

A mai kormánykoalíció tagadhatatlanul legfontosabb eddigi cselekedete, hogy kioldotta a bűnüldözés és a jogszolgáltatás korábban gúzsba kötött kezét. Persze igaz az is, hogy az egész folyamat a szükségesnél döcögősebben halad, és főként ott akadozik, ahol azt olyanok hátráltathatják, akik ott működtek posztjaikon már a korrupt maffiaállam gépezetében is. Sőt, a „reformkoalíció”, szerencsétlenkedve, egy olyan új főügyészt választott meg, aki az elhíresült 363-as paragrafussal hadonászva a ködösítő struktúrák részévé vált.

Viszont az ombudsman, tehát az emberi jogok általános biztosának széke már hónapok óta üres. A polgárnak mit üzen ezzel a parlament?

Hogy lényegében fütyül a polgárra. És ez csak a jéghegy csúcsa, mert több más felelős posztra szintén már régen új és rátermett jelöltnek kellett volna kerülnie. Több minisztériumot is beleértve. Ez a csetlés-botlás az emberek szemében csalódást okoz. Egyben azt mutatja, hogy szakmailag mennyire felkészületlen a mai kormánykoalíció.

Mindennapjait inkább a feszült iszony, mint a kollégiális viszony jellemzi. Ez a vegetáló kisebbségi kormányzás, vagy az idő előtti parlamenti választás kikövezett útja?

Egy enyhe többség azért még ott áll a kormány mögött, ezért azt sem lehet kizárni, hogy mégiscsak elbukdácsol valahogy hivatali ciklusának végéig.

Nem kincstári optimizmus ez?

Tény, hogy a négy kormánypárt viszonya mára erősen megromlott. A magánvágyak, a presztízsharc, a kapkodás, a személyes hiúság gyakran felülírja a kormányzati erőtér fontos szerepét. Vádaskodások közepette fáradságos dolog megegyezést találni, irányt mutatni. Ez így valóban könnyen lehet zsákutca. Ahogyan az sem kizárt, hogy a jelenlegi kormány formálisan megbukik ugyan, ellenben kisebbségben, a már most is működő eseti koalíciókra építve folytatja tevékenységét. Hiszen egy fura árnyékkoalíció már mostanában is együtt szavazgat. Pragmatikusan nézve tehát az a helyzet, hogy van is, meg nincs is egy stabil, közösen szavazó kormánykoalíció. De amíg a kormány a helyén van, addig nehéz az idő előtti választás óhajáról csak beszélni is, mert ahhoz a parlamentben kétszer legalább 90 szavazat, azaz alkotmányos többség kell/ kellene. Először az Alkotmány módosításához, hogy annak szövegébe egyáltalában bekerüljön a választási ciklus törvényes lerövidítésének lehetősége. Másodjára pedig ismét legalább 90 igen a folyamatban lévő választási ciklus megkurtításának ilyenképpen már jogszerű tényleges megszavazásához. Az ördög ugyanis abban rejlik, hogy a jelen parlamentben számos olyan képviselő ül, aki önmagáról jól sejti, sansza sincsen újra bejutni a törvényhozás házába. Meglátjuk, mi lesz a végkifejlet.

Ettől függetlenül, újabban több érdemi szavazásnál a két fasiszta párttal kibővült árnyékkoalíció volt a kormány mentőöve. A jövőt nézve ez mit sejtet?

Ez eleve elszomorító és veszélyes. És azt jelzi, hogy ez a kormánykoalíció nem folytatja a mečiari korszak utáni jobbközép reformkormányok útját, hanem a populizmus és a demagógia eszközeivel él, mint korábban Ficóék tették. A második csalódás, hogy nemcsak az ellenzéki baloldal szavaz velük, amely akár a kormányzatba is beemelné őket, hanem a jelenlegi jobboldal ugyanezt teszi. Különösen a Republika párt felé nagy a nyitottság. Holott egy demokráciában a „cordon sanitaire”, tehát a vörös vonalak, átlépése tragikus lehet.

A Focus júniusban közreadott felmérése szerint a bíróságilag s elismerten fasiszta Marian Kotleba népszerűbb, mint a vezető kormánypárt elnöke, Igor Matovič! Milyen narratíva munkál itt a szívekben meg a fejekben, ha egy következő parlamenti választáson a maffiaállamot szervezők, az újnácik és a Kreml hasznos idiótáinak felülkerekedése körvonalazódik.

Az emberek valószínűleg úgy gondolják, ez az ő adekvát válaszuk a kormány teljesítményére. Bár ez semmi jóra nem vezet, még ha jogos is a frusztráltság. De hát ilyenkor nem az a megoldás: ha csalódtunk Igor Matovičban, akkor visszatérünk a maffiaállamhoz, és teret engedünk akár az autokrata vezérdemokráciának. Még ha az OĽaNO elnöke valóban önpusztító, destruktív módon politizál is. Ezzel nemcsak önmaga, hanem a pártja meg a kormány hitelét is rombolja. Persze, ez már pszichológiai téma. Szlovákia pechje viszont, hogy egy narcisztikus, exhibicionista, saját grandiózus világmegváltó ötleteit forszírozó személy az ország kormányzati hatalmának legerősebb embere.

És ha Eduard Heger kormányfő vállalná a konfliktust, és leváltaná őt a pénzügyminiszteri tárca éléről, s egyúttal megpróbálná ellenőrzése alá vonni az OĽaNO-t?

Ha netán ez megtörténik is, úgy tűnik, Igor Matovič olyan erőszakos, hogy visszatérve a parlamentbe semmivel sem fog kevesebb kárt okozni, mint miniszterként.

Tanár úr, ön gondolta volna akár még a Mečiar elleni tüntetések idején, hogy Szlovákiát majd jó negyedszázaddal később is hasonló feszültségek jellemezhetik?

A megosztottság tényleg mélyen beleivódott a szlovákiai társadalomba. Lényegében újra-újra visszaköszön más-más arcokkal. Így a polarizáció nálunk egyszerűen folyamatosan jelen van. Nyilván azért, mert az emberek értékrendje és mentalitása nagyon lassan változik, pedig Szlovákia idestova húsz éve már EU-tagállam, annak viszont nincsenek eszközei az autokrata vezetőkkel szemben. A közvélemény-kutatásokat nézve ezért is aggasztó, hogy itt felfutóban van az autokratizmus iránti igény, hogy népszerű a Putyin pártján álló oroszbarát hangulat, ha annak érzete erősödik, hogy alibista módon semlegesek lehetünk kelet és nyugat között.

Mi segíthetne lecsendesíteni az ilyen természetű gondolkodásmódot?

Ebben kissé szkeptikus vagyok. Mert ha az emberek „kijózanodásához” a világjárvány, illetve Putyin ukrajnai pusztító háborúja sem elég, akkor félő, hogy legközelebb is a demagóg vezetőkre adják voksaikat. Akik ugyan eladósítják az országot, de népszerűek, mert osztogatnak. Ez azonban zsákutca, amelyben a demokrácia is veszélybe kerülhet. Mondjam, hogy már ennek egyik tünete, ha a parlamentben mindkét politikai oldal jelentős része nem rest potencionális partnerként minimum együtt szavazni a szélsőségesekkel. Ezzel felértékelődött a súlyuk, kis híján szalonképessé válnak. Ők pedig tudják: ez nemcsak kiélezi a kormány belső konfliktusait, hanem bomlasztja is a kormányzatot. És mert nem tudni, hogy a háttérben mi meg hogyan zajlik, én pusztán azt mondom: semmit sem lehet kizárni.

Megítélése szerint tényleg inflációellenes Igor Matovičnak a parlamentben pár hét alatt és minden szakmai elemzés vagy tárcaközi egyeztetés nélkül átkurkászott – szerinte – családsegítő törvénye? Nem inkább a parlamenti munka örvénye volt ez?

Hogy kavargás volt, annyi biztos. Ami alapvetően ellentétes a parlamenti törvényhozás rendes menetével. Nemcsak az elemzések, az egyeztetések, a készülő törvény esetleges negatívumainak felmérése hiányzott, hanem eleve a világos és számonkérhető cél megjelölése is. Egyetlen „kritériuma” a felelőtlenül populista, önfényező osztogatás volt, meg az, hogy aki – bár a fasisztákkal is – megszavazza, az családbarát; aki nem, az családellenes. Riasztó, ha nálunk előfordulhat, hogy ennyire primitív és lecsupaszított szinten, hamis illúziókat kergetve működhet a törvényalkotás.

Mennyit árt a szlovákiai magyarság országos politikai megítélésének, hogy Gyimesi György jóban- rosszban Igor Matovič szárnysegédje?

Kizárólag politológusi véleményemet összegzem: a közvélemény azon részében, amely nem a populista demagógiában, hanem a polgári demokráciában és az emberi jogokban érdekelt, őket nyilván feszélyezi Gyimesi úr parlamenti szerepe és szereplése. Akik viszont oroszbarát, összeesküvés-elméleteket szerető, a demokrácia természetes szabályait kritizálni hajlamos emberkék, őnáluk egészen jó lehet az imázsa, mégha Gyimesi György magyar is. Nem is csodálkoznék, ha politikai karrierje során valahol a Fico, Pellegrini, a Sme rodina és a Republika körül körvonalazódó táborban kötne ki. Ha ott próbálná tovább vinni a szlovákiai magyarság politikai képviseletét.

Tanár úr, mindvégig élesen fogalmazott. Mégis, az országot uraló magasfeszültség dacára mire lát reális esélyt?

Talán arra, hogy aki így sem veszíti el kapcsolatát a valósággal, az polgárként sem halmoz majd hibát hibára.