Mechwart igazi „iparbáró” volt

Szegény család gyermekeként látta meg a napvilágot a bajoroszági Schweinfurtban, 1834. december 6-án, Mikulás napján. A család szűkös anyagi helyzete miatt csak a négy elemit végezte el, majd lakatosinasnak áll. A gyerekemberről hamarosan kiderült, hogy aranykeze van, vizsgamunkája akkora feltűnést keltett, hogy a város vezetői ösztöndíjat adtak neki, így került az augsburgi politechnikumba, ahol 1855-ben mérnöki oklevelet szerzett. Négy éven át a nürnbergi gépgyárban dolgozott, ahol malomhengerszékek és vasúti kocsik szerkesztésével foglalkozott. A véletlen folytán augsburgi ismerőse, Eichleiter Antal ez idő tájt a budai Ganz és társa gyárában dolgozott. Hirtelen elhatározással bemutatta a cégtulajdonosnak nála tartózkodó barátját. Amikor Ganz Ábrahám megtudta, hogy a fiatalember épp olyan berendezésekkel foglalkozott eddig, ami az ő gyárának a fő terméke, habozás nélkül állást ajánlott neki. Huszonötödik születésnapján, 1859. december 6-án belépett a budai gyár kötelékébe. Ekkor még aligha sejthette, hogy napra pontosan negyven évig lesz a vállalat szolgálatában. Ehhez persze hozzájárult Eichleiter Antal másik „ismertetési akciója” is: saját húgának is bemutatta a fiatal mérnököt. A közöttük fellobbanó szerelemből házasság lett, ami végleg a magyar városhoz kötötte Mechwartot.

A svájci Ganz Ábrahám 1844-ben alapította meg gyárát, amely gyors fellendülését a magyarországi vasúthálózat kiépítésének és a gyártulajdonos szabadalmának, a sínek és kerekek kéregöntésének köszönhette. Mechwart fő feladata új eljárások kidolgozása volt a cég filozófiájának szellemében: hazai szakemberekre, a gyár dolgozóira támaszkodva gyártani. Elsőként a gyár berendezéseit tervezte át, megnövelve ezzel termelékenységüket. Majd a kor legfontosabb erőgépét, gőzgépet tervezett. 1865-től már az üzletvezetést is ő végezte, mai szóhasználattal gazdasági igazgató lett. Ekkor az egykori kis öntődének már háromszázötven alkalmazottja volt.

Ganz Ábrahám még megérte a százezredik kéregöntésű kerék legyártását, de a megfeszített munka aláásta egészségét, 1867 december 15-én mindössze ötvenhárom évesen váratlanul elhunyt. Az örökösök Mechwartot és Eichleitert kérték fel a vezetésre. Mechwart első javaslata az volt, hogy a családi vállalkozást részvénytársasággá kell alakítani, ez megnyitja a befektetők előtt az utat. Hogy mennyire igaza volt, arra a legjobb példa, hogy 1874-ben, vezérigazgatói kinevezésekor a Ganz gyárnak ötszáz alkalmazottja volt, huszonöt év múltán – hat európai országban – már hatezer, és ez a szám hamarosan tizenkétezerre emelkedett.

Akárcsak elődje, ő is a maga erejére támaszkodott: főként saját szabadalmait gyártották. Rendkívül nagy ötlet volt a részéről Wegmann Friedrich hengerszék-szabadalmának a megvásárlása. A hengermalmot 1820-ban fejlesztették ki, nagyon gyorsan elterjedt, mivel lehetővé tette a legfinomabb lisztek előállítását is. Csakhogy nem véletlenül nevezik a búzát acélos magnak: felületének keménysége valóban oly nagy, hogy folyamatosan koptatta az őrlőfelületet. A Wegmann-malom porcelánhengerekkel dolgozott. Csakhogy e kemény anyag egyben rideg is, nagyon gyakran tört a henger. Mechwart ötlete volt, hogy a Ganz-féle kéregöntéssel készítsék a hengerszéket. Bevezette a hengerek ferde irányú rovátkolását, rúgós szerkezetet készített a hengernyomás szabályozására. Szabadalma anynyira bevált, hogy negyedszázad alatt harmincezer darabot adtak el belőle.

Hihetetlenül jó érzéke volt a műszaki újdonságok iránt, amely elsőrangú emberismerettel párosult. Ez vezette arra, hogy 1878-ban megalapítsa a Ganz gyár villamossági osztályát. Hogy milyen merész volt ez a terv, arra a legjobb példa, hogy egy év múltán, 1879-ben mutatja be Werner Siemens a berlini ipari kiállításon a villamost, ugyanezen év karácsonyán Edison a villanyégőt. Mechwarton kívül talán senki sem bízott a sikerben. Csakhogy ő páratlan érzékkel kiválasztott magának három fiatalt: Bláthy Ottó Tituszt, Déri Miksát és Zipernovsky Károlyt. Közülük a legidősebbet, a huszonöt éves Zipernovskyt bízta meg az osztály vezetésével. Az alkotóhármas néhány év múltán, 1884-ben elkészítette a villamos áram szállításának legfontosabb eszközét, a transzformátort. Következő „nagy fogása” Kandó Kálmán megszerzése volt. Ő készítette el Magyarország első villamos vasútját, amely az Újpest–Budapest–Rákospalota vonalon mű-ködött. Zipernovskyt 1895-ben kinevezték a műegyetem tanárának. Mechwart ezúttal is hű maradt önmagához: a nagy gyárrá duzzadt villamossági osztály élére a huszonhat éves Kandót állította. Aki a későbbiek folyamán megalkotta a fázisváltós villanymozdonyt, amely a kor egyik szenzációjának számított. Bánki Donát műegyetemi tanár tevékenysége sem kerülte el a figyelmét. Vele terveztette meg a lokomobilos forgóekét, amely gőzeke néven vált ismertté.

Az ausztriai, loebersdorfi gépgyár megvételekor egy sor legyártott, de működésképtelen petróleummotorhoz jutott. Azonnal kapcsolatba lépett Bánki Donáttal és a Budapesti Műegyetem Tanműhelyének vezetőjével, Csonka Jánossal, segítségüket kérve. A nagyszerű tanár és az aranykezű mester feltárta a gépek hibáit, és Mechwart unszolására gáz- és petróleum motorokat kezdtek tervezni, amelyek hamarosan a gyár legújabb termékeivé váltak. Ennek az együttműködésnek az egyik fontos állomása volt a karburátor, vagyis a porlasztó feltalálása.

Munkába lépésének negyvenedik évfordulóján, hatvanötödik születésnapján, 1899. december 6-án vonult nyugdíjba. Ami annyit jelentett, hogy lemondott vezérigazgatói tisztéről. Ebből az alkalomból a király nemesi rangra emelte. Az immár nemes berecskai Mechwart András a gyárba ezt követően is naponta bejárt, szakértőként dolgozott egészen 1907. június 14-én bekövetkezett haláláig.