Masaryk, a „nyugati playboy”

Jan Masaryk második fiaként született 1886-ban, gyermekkorát a prágai Malá strana színes forgatagában élte, az iskolai regulákat nehezen viselte, de a tudásszomja nagy volt. A Károly Egyetemre csak járt – professzor apja nagy bánatára sohasem fejezte be a tanulmányait. A sors fintora, hogy 1947-ben az apjáról elnevezett brünni egyetem díszdoktorává avatta.

Az első világháború előtt sokáig az Egyesült Államokban élt, árnyalataiban is elsajátítva az amerikai származású édesanyjától, Charlotte Garriquétól tanult angol nyelvet. Az anyjától örökölte a zene szeretét is. „Mindig gyanakodva néztem azokra, akik nem szeretik a muzsikát. Valami nincs rendben náluk. Mint azoknál, akik nem szeretik a réteket, az erdőket és a gyerekeket” – vallotta egyszer. A gyerekeket gyakran emlegette: egyetlen, hét évig tartó házassága gyermekáldás nélkül maradt.

Elbűvölő társasági ember volt, s például remek bárzongorista. Környezete kedélyesnek, mégis hangulatembernek tartotta. Testvére, Alice Masaryková így emlékezett Janra: „A lényegét tekintve sohasem volt szomorú. Ilyet csak a romantikusok állíthatnak. Igaz, képes volt az egyik percben szomorú, a másikban vidám lenni. Gyorsan változott a hangulata – s miért ne lett volna így? Ha az élet néhány másodpercen belül megváltozhat, mi emberek miért ne változhatnánk?”

S az élet Jan Masaryk körül is változott. Apját a csehszlovák diplomácia vezetője, Eduard Beneš győzte meg, hogy Jan küldje ki londoni nagykövetnek. Hitler németországi hatalomra jutásáig gondtalan diplomataként élt, odahaza „nyugati playboynak” nevezték. Apja 1937-ben bekövetkezett halála után Beneš mellett Jan Masaryk vált a Csehszlovák Köztársaság egyik jelképévé, s ez a felfogás egyre erősödött, amikor Jan a londoni emigráns kormány tagjaként szinte naponta szólt rádión keresztül a csehekhez.

A diplomataként kerülgette a protokoll kínos szabályait, de feladatát komolyan látta el. A brit külpolitika a 30-as évek közepétől engedékenynek bizonyult Hitler követeléseivel szemben, mert azt remélte, Európa részbeni átrendezésével megfékezhetőek világuralmi törekvései. Prágának ez az engedékenység egyre elfogadhatatlanabb volt. Jan Masaryk Benešsel együtt vallotta, hogy a francia– brit–csehszlovák szövetség fellazulásával egyidejűleg Prágának szorosabb kapcsolatokat kell kiépítenie a Szovjetunióval. Jan Masaryk azonban a kommunizmust – kivált a sztálini totalitarizmust – mindvégig elutasította. Életében a Csehszlovákia feldarabolásához vezető, 1938. szeptember 29-én elfogadott müncheni egyezmény jelentette az első törésvonalat, s az 1948. február 25-i csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel a következő, végzetesnek bizonyuló fordulatot.