"Marsi körülmények" között tesztelik a Puli holdjárót

Budapest |

<p>Az Osztrák Űrfórum szervezésében Marokkóban teszteli &quot;marsi körülmények&quot; között a Google Lunar X Prize nemzetközi pályázatára készült holdjáróját a Puli Space Technologies Kft. csapata.</p>

 

A jármű prototípusát pénteken sajtótájékoztató keretében mutatták be Budapesten. A MARS2013 szimulációs kísérletsorozat keretében február 1. és 28. között szimulált marsi kiküldetés keretében számos kísérletet hajtanak végre meghívott csapatok, így a Puli Space csapata is. Bár a Puli a Holdra készül, nem pedig a Marsra, a mérnökök számára ez remek alkalom, hogy a rover stabilitását, megbízhatóságát és felkészültségét teszteljék.     Az Osztrák Űrfórum céljai közt szerepel a műszaki és természettudományok népszerűsítése, a fiatalok megnyerése ezeknek a kutatási területeknek. A fórumon húsz nemzet mintegy száz kutatója tizenkét különböző kísérlettel vesz részt.          A magyar csapat tagjai Budapestről irányítják a sivatagba kiszállított holdjárót. Sztereókamerák segítségével térképezik fel a jármű környezetét, és határozzák meg az útvonalát, épp úgy, ahogy a Hold esetében tervezik.    Fáber Dávid, a Puli csapatának tagja elmondta a már működőképes prototípus kipróbálásához nehéz Magyarországon megteremteni a Holdhoz hasonló feltételeket, ezért remek lehetőség az osztrák szervezésű fórum. A Szahara körülményei megfelelő módon szimulálják ha nem is a Hold, de a Mars körülményeit, így tesztelhetik a Puli Space mechanikai elemeit, hőháztartását, energiagazdálkodását, autonóm programmódozatait. A marokkói "kiküldetés" ideje alatt a küldetésirányítási központot a csapat a budapesti Városházán működteti.     Az űrkutatás népszerűsítésével foglalkozó Pacher Tibor, a Puli csapat vezetője és alapítója elmondta, hogy a Puli harmincfős, önkéntesen dolgozó csapata eddig mintegy 25 ezer munkaórát fektetett be - szabadidejében - a holdjáró elkészítésébe.     A Puli Space Technologies Kft. fiatal ambiciózus csapatának célja meghódítani a Holdat, saját készítésű egységet küldeni a Föld égi kísérőjére, eleget téve a Google Lunar X PRIZE 30 millió dollár összdíjazású nemzetközi pályázat versenykiírásának. A győztes a Holdra sikeresen robotot felküldő, magánerőből finanszírozott csapat lesz. A szabályzat szerint a robotnak legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre. Tizenhét országból huszonkilenc csapat szállt versenybe a világ minden tájáról, a Google Lunar X PRIZE-t 2015 végéig lehet elnyerni.     A Puli Space csapata áprilisban Santiago de Chilébe utazik, ahol megrendezik a versenyben részt vevő csapatok fórumát. Itt az információcsere mellett lehetőség nyílhat a holdjárók kipróbálására is az Atacama-sivatagban.    A rover tökéletesítése után megoldandó feladat a jármű feljuttatása a Holdra. A versenyző csapatok közül eddig három jelentette be, hogy már megszülettek pontos terveik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?