Marilyn: az utolsó szeánszok

Milánó. Michel Schneider francia író, pszichológus Marilyn: az utolsó szeánszok című könyve nem a legendás filmsztár halála körüli rejtélyekkel foglalkozik, sőt az író úgy gondolja, hogy elolvasása után az emberek kevesebbet fognak tudni Monroe-ról, mint előtte.

Nem az a felületes „szőke nő“ volt, akinek látszani akartČTK/APA könyv egy másik enigmát boncolgat: egy nőét, aki felnőtt életének felét pszichológusoknál töltötte, aki utolsó éveiben mély, romantikus, sohasem szexuális viszonyba került Ralph Greensonnal, aki A pszichoanalitika elmélete és gyakorlata című munkájában össze?gyűjtötte annak összes szigorú szabályát. E szabályokat azonban éppen Monroe-val szegte meg. Schneider két olyan ember történetét akarta elmesélni, aki különböző világból jött, véletlenül találkozott és annyira vonzódott egymáshoz, hogy elválaszthatatlan lett – írta a Corriere della Sera című olasz lap.

Az 1940–60-as éves között Freud nagy hatással volt a hollywoodi színészekre, forgatókönyvírókra, rendezőkre, mint ahogyan ma sokan közülük a szcientológia vagy a New Age szektáihoz csatakoznak. Joseph L. Mankiewicz filmjei például tele voltak freudista utalásokkal, de Alfred Hitchcock sem volt mentes tőlük. Marilynt elbűvölték a szavak. Húszévesen Freudot, Rilkét, Kafkát olvasott, és egyáltalán nem az a felületes „szőke nő” volt, akinek látszani akart. És Greenson a szavak embere volt. Őt viszont vonzotta a képi világ, amelyet a színésznő képviselt. A kedvéért megszegte szakmája szabályait. Megengedte neki, hogy az éjszaka kellős közepén telefonáljon, szeánszaik hosszú órákig elhúzódtak, Marilyn sok időt töltött családjával, Greenson gyermekeivel. A pszichológus tudatosan akarta őt a családjához kötni. Végül azonban a felesége féltékenysége miatt is, ez olyan terhes lett számára, hogy Európába menekült előle.

Monroe ekkor mélyre került, újra felvette a kapcsolatot Frank Sinatrávál és maffiózó barátaival, ivott, drogozott. Schneider szerint a Monroe és Greenson közötti kapcsolatnak csak a halál vethetett véget.

A pszichiáter, akinek olyan további híres páciensei voltak, mint maga Sinatra, Tony Curtis, Montgomery Clift, Marlon Brando és Vivien Leigh, 1979-ben hunyt el. A könyv életrajz abból a szempontból, hogy megtörtént eseményeket ír le. Az író kutatásokat végzett, naplókat, kéziratokat olvasott el, tiszteletben tartotta a tényeket. Az életrajzot azonban regényesítette olyan elemekkel, amelyek „lehetővé tették a valóság megértését”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?