„ĺnyencmesterek”?

„ĺnyencmesterek versenye” – olvasom az egyik rövid tudósítás címét, s elgondolkodom azon, kik is lehetnek azok az „ínyencmesterek”. A cikkből megtudtam, hogy nemzetközi cukrász-, pincér-, szakács- és bárpincérversenyről van szó. Ezeknek a résztvevőit nevezi meg a szerző az „ínyencmester” szóval.

Kettős tévedésről van itt szó: az egyik nyelvi, a másik fogalmi.

Az ínyenc szóval személyt vagy enni-, innivalót szoktunk jellemezni. Szólhatunk tehát ínyenc emberről vagy röviden ínyencről, és ínyenc falatról vagy ínyencfalatról. Az ínyenc ember vagy ínyenc az a személy, aki a különlegesen finom ételeket, italokat vagy a különleges szórakozásokat szereti. Az ínyenc falat a különlegesen finom falat; az ínyencfalat az ínyenceknek való falat. „ĺnyencmesterről” azonban nem tudunk; ilyen nincs a magyarban.

Van azonban ínyesmester. A finom ételek készítőit tisztelik meg ezzel a névvel; tehát általában a szakmájukat művészi fokon értő szakácsokat. A cukrászok esetleg a keverést (mixelést) végző bári dolgozók még talán ide sorolhatók, de a csupán felszolgálást végző pincérek nem. A cikknek tehát az volt a fogalmi tévedése, hogy az „ínyencmester” nevet a pincérekre is vonatkoztatta.

Az ínyes melléknév választékosabb, mint az ínyenc, s az ínyenc (tehát a különlegesen finom) ételre, falatra vonatkozhat; például: ínyes falat. ĺnyes emberről nem szoktunk beszélni „ínyenc ember” jelentésben. Az ínyesmester összetételben mégsem az ínyenc szerepel előtagként – mint a cikk írója gondolta –, hanem az ínyes, s nyilván ezt a jelentést sűríti magába: ínyes ételek készítésének a mestere.

Jakab István: Nyelvi vétségek és kétségek, Madách, 1987