Lehet, hogy naiv vagyok...

Forró nyári délután a városi tömegközlekedés megállójában ácsorgok, sok-sok hazajutásra vágyó embertársammal együtt. Előttünk, a forgalmas úton fel-le száguldoznak a járművek. S az úttest túlsó oldaláról két nő próbál átjutni az innenső oldalra. Sikerül kicselezniük az autókat, de a buszra várók sűrű táborán nehezen tudnák átküzdeni magukat. Hogy megkönnyítsem a dolgukat, átjárást biztosítok számukra: féloldalasra veszem az állást, rátapadok a mellettem állóra, s így utat engedek a frissen érkezőknek. Az első, a fiatalabbik nő rám mosolyog. A gyors helyváltoztatás közepette, vagyis az útról a járdára való jutás közben egy mosolylyal fejezi ki háláját. Mosolyát viszonzom, s örülök, hogy épségben megúszta a kockázatos helyzetet. Mindjárt mögötte kacsázik az idősebbik, termetére nézve terebélyes asszonyság. Maradok a felvállalt testhelyzetben: hadd léphessen fel ő is a járdára. Arcomon még mindig a jóakarat mosolya virít, kifejezendő, hogy a másik nő épségének is örül a lelkem, s hogy a biztonságos landolásban nekem is van valami részem. Mosolyom azonban az arcomra fagy. Az utóbbi, súlyos léptékű hölgy ugyanis úgy gyomorba vág, hogy egy ideig nem kapok levegőt. A két nő fut tovább a maga útján, én meg levegő után kapkodom. A mellettem álló buszra várakozó, aki szintén szolidárisan viselkedett, mert engedte, hogy rátapadjak, amíg azok ketten átvágnak a megállószigeten, és aki tanúja volt a balegyenesnek, a meglepetéstől alig tudott megszólalni. Egy kis szünet után aztán megeredt a nyelve: szórta a szitkokat, átkozta a cigány nemzetségek felmenőit és lemenőit. Ja, igen, a két sietős nő romának látszott.

Soha nem volt bajom a cigányokkal, most sem tekintettem a gyomorba bokszolásra, mint ilyenre. Úgy vettem, hogy egy stresszhelyzetben levő ember szerencsétlenül meglökött. Ezért nyugtatgatni kezdtem a háborgó útitársat, akinek az övön felüli ütés vélhetően jobban fájt, mint nekem. Ne vegye ennyire a lelkére, kérleltem. S főleg ne hangsúlyozza a nő másságát! Mindennapos dolog, az egyik ember véletlenül belegyalogol a másikba. Végtére, fordítva is történhetett volna – hogy például én vágom gyomortájékon a szembe futót. Ez már szemmel láthatóan sok volt útitársamnak. Lemondóan, amolyan megadom magam, de mégsem hagy nyugton hangsúllyal kérdezte:

– És maga ezt teljesen komolyan mondja?

– Hát, teljesen komolyan.