Láb- és sajtszagrokonság

Egyebek között ezen témákban végzett kutatásokért kaptak idén Anti-Nobel-díjat tudósok az Egyesült Államokban csütörtök este. Ezt az elismerést immár 16. alkalommal osztották ki, az ünnepség mindig a Harvard Egyetemen zajlik. Az egész procedúra szellemi atyja Marc Abrahams, aki 1991-ban alapította a díjat humor által vezérelve, ám olyan tudósok számára, akik nem a humor által vezérelve kutatnak, hanem nagyon is komolyan veszik dolgukat. A citrom-Nobeleket amúgy valódi Nobel-díjasok adják át, köztük Roy Glauber – aki a Harvardon tanít és a tavalyi fizikai Nobel birtokosa –, és aki söprői feladatkört is ellát: mindig ő takarítja el a ceremónia végén azokat a papírrepülőket, amelyeket a közönség behajigál a díjazottakra, miközben azok egy perces köszönőbeszédüket mondják.

Visszatérve az idén diadalmaskodókra, a fakopács-, avagy harkályfejfájás- és sérülésmentesség kutatásáért két amerikai kapta az elismerést az ornitológia kategóriában.

Táplálkozáskutatási munkásságáért két kuvaiti tudós örülhetett a citromdíjnak, mely esetükben lócitromdíjnak is mondható. Ők azt vizsgálták, hogy a ganajtúró bogarak „szájában mindig összefut-e a nyál“ bármely ürülék láttán, vagy netán válogatósak. (Az eredmény: bizony finnyáskodnak is nem egészen ínyükre való tehénlepény láttán.)

Az orvosi Anti-Nobelen három amerikai osztozott azért a tanulmányért, amely a végbélmasszázs csukláselállító eredményességét feszegeti.

A fizikait annak a francia kettősnek ítélték, akik azt vizsgálták, hogy miért akar a spagetti kettőnél több darabra törni, amikor meghajlítják.

Az irodalmit a hosszú szavak felesleges használatának problémáira összpontosító munkáért adományozták.

A matematikai Anti-Nobelt ausztrál duó kapta, amiért végre meghatározta, hogy minimálisan hány fényképet kell készíteni egy embercsoportról ahhoz, hogy legyen legalább egy fotó, amelyen épp senki sem pislog.

Az akusztika kategóriában elismertek érdeme az a kutakodás, amely arra akart magyarázatot találni, hogy miért viszolyog az emberi fül a körömcsikordulástól iskolai táblán. Hárman dolgoztak csoportban a témán, amerikaiak.

A béke-díjat az a walesi férfi kapta, aki tizenéveseket magas frekvenciájú hanghatással elriasztó készüléket kreált. (Ez egyébként hasznos, több boltos már vett és felszerelt ilyet, hogy ne az ő üzleténél őgyelegjenek a randalírozni hajlamos ifjak. A frekvencia felnőttek fülét nem bántja.)

A biológia témakörében az a holland kettős büszkélkedhet immár Anti-Nobellel, amely kimutatta, hogy a nőstény malária szúnyogokat éppúgy vonzza a Limburger sajt, mint az emberi lábszag, tehát a kettő igen közeli rokonaroma.

Az idei szellemi eredmények után néhány korábbi, Anti-Nobellel jutalmazott tudományos munka:

a heringek szellentésnyelvének bizonyítása (valóban hátsójukból eregetett légbuborékokkal kommunikálnak),

a földre eső vajas kenyér zuhanási ideje és a becsapódás erejétől függően rárakódó baktériumok egészségre veszélyes mennyisége közötti összefüggés (a végkonklúzió szerint, ha 5 másodpernél rövidebb az esés, még nyugodtan meg lehet enni),

a pingvinek székletnyomó erejének vizsgálata (az eredmény: négyszerese az embernél mért legerősebbnek),

a country zene öngyilkosságra hajlamosító hatása bőrszín szerint (49 nagyvárosra terjedt ki a felmérés és a konklúzió szerint a country leginkább a fehéreket kergeti a halálba),

a kopaszok hajáthidalási fésűjének feltalálása (oldalt kell megnöveszteni a hajat, felfésülni és a fésűcsattal összefogni).

köldökpiszok-szociológiai felmérés (az eredmény: az idősebb, szőrös, enyhén pocakos férfiakéban halmozódik fel a legtöbb kosz. Mellékeredmény: a köldökpiszok alapszínárnyalata kékes) (pan)