Különös csoportok a szőlődomboknál

A Párkány melletti Muzslán nyílt titok, hogy a település határában, valahol a szőlődomboknál olykor különös csoportok tűnnek fel, de a helyiek ezt tabuként kezelik. A környéken viszont azt beszélik, Muzslán sokan embercsempészetből élnek. A nyitrai kerületi rendőrparancsnokság idegenrendészeti osztályának igazgatója, Jiří Horáček sem embercsempészetről beszél. Elmondta, emberkereskedőkkel nem volt dolguk ebben a régióban, menekültekkel viszont akadt problémájuk. Drapák Károly muzslai polgármester szerint az országhatár közelsége miatt nem csoda, hogy az embercsempészet és a lánykereskedelem gyors hasznot hozó piacán a helyiek közül néhányan hamar feltalálták magukat. „Ki merem jelenteni, hogy a Duna teljes szakaszán embereket csempésznek. Konkrétan azonban erről az emberek mifelénk félnek beszélni. Azok, akik a balkánról jönnek, könnyebbnek és biztonságosabbnak tartják a magyar–szlovák, mint mondjuk az osztrák határ átjárhatóságát. Egy esetről tudok, amikor a menekültet elfogták, a vezetőjét is, de az embercsempészet nem csak a mi vidékünkre jellemző, Dunamocson és Dunaradványon ugyancsak találtak embereket, akiket pénzért rejtegettek” – jegyzi meg a polgármester.

Óriási kockázattal jár ez a tevékenység, de anyagi vetülete miatt egyesek nem képesek a különös közreműködésre nemet mondani. Arra, hogy mitől gazdagodott meg a szomszéd egyik napról a másikra, Muzslán senki nem mer rákérdezni.

Egy párkányi, magát ma már tisztának mondó fiatalember elárulja, (drog)baráti és rokoni szálak egyaránt fűzik a községhez. „Sem a városban a szakmunkásképzőben, sem a helyieknek nem okoz gondot fűhöz jutni, muzslai barátom a szomszédjától is kapott hébe-hóba, ahol különös dolgok történtek. Sok idegen fordult meg nála, azt hittük a lánykereskedelemben, vagy kábítószerben utazik, később jöttünk rá, hogy a falu határában csempész embereket. Nem ő volt az egyetlen, aki egyre jobb márkájú autót, nagyobb házat vett magának. Vállalkozásából, amit hivatalosan űzött, erre nem telt volna neki” – jegyzi meg a fiatalember. A barátja azonban úgy tartja, jobb nem odafigyelni, és inkább csendben lenni, mert egyszer már bevitték a szomszédot, kihallgatásra, majd vizsgálati fogságba került, végül bizonyítékok hiányában kiengedték. Szerinte nyugodtabban alszik a magafajta, ha nem hall és nem lát semmit. A helyiek szóbeszédéből kiderül, hogy a rendőrség fiókjában tíz-tizenöt személyből álló lista található, na meg számos izgalmas jegyzőkönyv a párkányi régióban olajozottan működő csempészbandáról. Szőgyénben a rendőrségi jelentések szerint néhány hónapja nyolc bangladesi menekültre találtak, előtte egy falubeli éjjeliőrre kopogtatott rá öt fekete bőrű férfi és két nő, hogy szállást kérjenek éjszakára. A helyi rendőrök a menekültekkel együtt letartóztattak egy muzslai lakost is (egyesek Szőgyénbe is költöznek ideiglenesen, és kapcsolataik révén folytatják a „munkát”), ám kis halnak bizonyult az ügyben, csak őrködnie kellett néhány alkalommal.

„Rosszak a tapasztalataink, mert ha akad is olyan, akire rábizonyítják, hogy köze van a csempészekhez, akár csak közvetítőként is, előbb vagy utóbb ismét feltűnik a faluban!” – állítja egy fiatalasszony. Nem született muzslai, egy ideje él a faluban, Érsekújvárban dolgozik a vendéglátóiparban.

Muzslán jelen pillanatban közel ötven olyan egyén él, akit a községi hivatal a rendőrség kérésére kénytelen figyelni. A polgármester szerint ez óriási felelősség. „Hogy jövünk mi ahhoz, hogy figyeljünk valakit, csal-e, rabol-e vagy sem?” – jegyzi meg keserűen Drapák Károly. (száz)