Egy kórházban éveket várnak a betegek a műtétekre

zsolnai korhaz

Olyan hosszúak a várólisták, hogy sokan inkább a magánegészségügyet választják.

A zsolnai kórház évek óta helyhiánnyal küzd, emellett az ott dolgozó orvosokat és nővéreket súlyos technikai fennakadások korlátozzák a műtétek zavartalan lebonyolításában. Vannak betegek, akik több mint két éve várnak az operációra – számolt be a Markíza.

A leghosszabb várólistákat a csípő- és térdprotézis beültetéseknél regisztrálják. „Körülbelül 700-800 páciensről van szó. A várakozási idő meghaladja a két évet, ami a mai világban teljes abszurdum” – mondta el Juraj Kacian kórházigazgató.

A kormány ötmillió eurót különített el az intézet felújítására, a pénzből a főépülethez tartozó pavilonok rendbetételét, illetve három új műtő kialakítását finanszírozzák. A kórház legrégebbi kórterme 1914-ben épült.

A munkálatok az előzetes tervek szerint jövő év februárjában kezdődnek, a felújított klinika végleges formájában 2026 elején fogadhatja betegeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?