Közreadom konyhatitkom

# Régen történt, még a hetvenes évek közepe táján. Azért most írom le, mert egyre takarékosabb új esztendők köszöntenek ránk, s hadd szolgáljon tanulságul, biztatásként a beosztó háziasszonyoknak, hogy egy kis leleményességgel micsoda finomságokat lehet készíteni, szinte a semmiből.

Egy péntek reggel kimentem valamiért az utcára, s megállt mellettem egy autó. Kiderült, hogy férjem távoli rokonai Magyarországról, s Pozsonyba tartanak bevásárolni. Lelkükre kötöttem, hogy visszafele álljanak meg ebédre, szilvás lepényt sütök nekik. Azt mondták, azt nem ismerik. No, hát annál inkább!

Hozzáfogtam dagasztani. Igen ám, de milyen levest főzzek? Volt egy kis tegnapi marhapörkölt- meg babfőzelék-maradék. Bizony, én ezt egy edénybe összeöntöttem, hoztam fel hozzá a pincéből két üveg disznótoros káposztát meg egy üveg céklát. Összeforraltam, dobtam bele egy kis cakkos házi tésztát, a végén még belekevertem egy doboz tejfelt. Olyan felséges borscs leves lett belőle, amilyenre még én magam sem számítottam. Jöttek is a kedves rokonok, jó éhesen, s nem győzték magasztalni a finom levest.

Kérték a receptjét. Én meg elmondtam nekik, mennyire egyszerű: végy egy fazekat, öntögesd össze bele a tegnapi maradékot, mosd bele a rékast, és kész a leves. Nem akarták elhinni, s talán azóta is azt gondolják, hogy ez az én szigorú konyhatitkom. Mert a szilvás lepénnyel megtetézve, jobb ebédet mesterszakács receptje szerint sem lehetett volna tálalni. Nekem magamnak is nagy meglepetés, nagy élmény volt.