Középiskolások ma – nyári idénymunkán

Van, akinek határozott elképzelései vannak a vakációban megkeresett pénze helyéről: új bakancs, farmer, CD-lejátszó... Mások inkább egy-egy táborozás költségeit szeretnék fedezni a nyári idénymunkáért kapott fizetésből. S akadnak olyanok is, akik számára az alkalmi állás annyit tesz: haverok, buli, munka.

# Van, akinek határozott elképzelései vannak a vakációban megkeresett pénze helyéről: új bakancs, farmer, CD-lejátszó... Mások inkább egy-egy táborozás költségeit szeretnék fedezni a nyári idénymunkáért kapott fizetésből. S akadnak olyanok is, akik számára az alkalmi állás annyit tesz: haverok, buli, munka. Középiskolás diákok. Szerencsések, mert sikerült elcsípniük valamilyen munkalehetőséget.

Magad fiam, ha dolgod nincsen...

Ilyenkor, a vakáció közepe táján már csak a legoptimistábbak reménykednek abban, hogy valahol akad még egy szabad hely. Az élelmesebb és tapasztaltabb diákok jóval a tanév befejezése előtt megszervezik maguknak a nyári munkát. Önakaratból, némi plusz zsebpénz reményében dolgoznak. Nem úgy, mint a nagy, közös építőtáborok idejében. Hiszen a mai tizenévesek legfeljebb szüleik elbeszéléséből (esetleg korabeli filmekből) tudnak arról, hogy alig másfél évtizeddel ezelőtt még minden osztálykollektívának kötelező volt részt vennie egy két-három hetes idénymunkában. Az építőtáborokban eredetileg valóban építettek, éspedig az „országot”, a háború utáni ötvenes években. Az akkori fiatalok társadalmi munkában, azaz ingyen végezték a falu- vagy városrészépítést, -szépítést, a téglapucolástól a faültetésig... Később aztán oda-vissza utaztattak mindenkit, feltehetően az „Ismerd meg hazádat és közben dolgozz érte!” jelszó jegyében. Dél-Szlovákiából például rendszerint közép- vagy észak-csehországi városokba vándoroltak nyaranta a diákok, ahol elsősorban élelmiszeripari, illetve zöldségfeldolgozó üzemekben álltak munkába. Tájainkra viszont szír és afgán egyetemisták – jövendő orvosok, mérnökök – érkeztek, répát kapálni, babot, barackot, uborkát szedni, szőlőt művelni... A lényeg, hogy mindenütt dolgozni kellett, sokszor műszakváltásban és keményen, de az egész hangulata mégis inkább amolyan bulis nyaraláshoz hasonlított. Ami az akkori béreket illeti, jutott is, maradt is. Középiskolás fokon a pénz egy része a sulikasszába került, másik részét felemésztette a szállás és az étkeztetés. ĺgy maguk a fiatal munkások alig pár koronával, ellenben rengeteg tapasztalattal „gazdagodtak”. Az idénymunka ma teljesen másról szól. Az, hogy egy középiskolás hasonló szlovákiai üzemben dolgozhasson, gyakorlatilag elképzelhetetlen. (Ha csak a kiválasztott helyen nincs az illetőnek rokona vagy ismerőse...) Részint azért, mert a kisebb-nagyobb vállalatok még a rendszerváltás legelején felszámolták az úgynevezett idényjellegű, veszteséges munkahelyeket. Másrészt pedig, mert a zöldségidény előtt már ott sorakoznak a személyzeti osztály ajtaja előtt a felnőtt munkanélküliek. A mezőgazdaságban ez duplán így van. A még működő szövetkezetekben is csupán néhány állandó alkalmazottal dolgoznak. S ha kapáláskor, betakarításkor több munkás kézre van szükség, bőven lehet válogatni a környékbeli, önhibájukon kívül állástalanná lett jelentkezők között. Ráadásul jogilag is egészen más a helyzet, hogy ha munkanélkülit alkalmaz valaki, mint amikor diákot, azaz fiatalkorút.

„Hétkor felmosom a vécéket...”

A vendéglátóiparban azonban kifejezetten örülnek a diákoknak. A nagyobb városokban és az üdülőközpontokban éppen vakációban a legnagyobb a turistaforgalom. A gyorsbüfé-tulajdonosok egyöntetű véleménye, hogy a két-három nyári hónapra kár főállású munkaerőt felvenni.

– Nagy a szórás – mondja Anettka, aki takarítólányként helyezkedett el az egyik étteremben. – Júniusban a tulaj tizenhat embert hozott fel, szinte valamennyien a mi sulinkból jöttek. De a kezdő gárdából már csak hárman maradtunk nála, a többiekkel nem volt megelégedve. Igaza van, hogy a pénzéért nem akar a kajáldája körül lötyögő fiatalokat látni... – tűnődik. – Két olyan lány is volt itt, akik állandóan cigarettaszünetet tartottak, a koszos tányérok meg közben halomban álltak. A konyhafőnöknő hiába szólt rájuk, visszafeleseltek, hogy őket ne dirigálja, mert órabérben vannak fizetve. Négy nap után meg is kapták az utolsó „órabérüket”. Ők nem akartak elmenni, de akadtak néhányan, akiket a tulaj megtartott volna, csak nem bírták a strapát. Ezt sem értem, hiszen dolgozni jöttek, mit vártak?! Én bírom. Eleinte úgy volt, hogy egy másik lánnyal váltásban takarítunk, de vállaltam egyedül. Hétre jövök, felmosok, rendbehozom a vécéket, azután este tizenegyig járkálok az asztalok körül, törölgetek a vendégek után. Ez már félig-meddig pincérmunka, de a tulaj szerint jó, hogy belementem, mert így is rengeteg a dolguk. Meg így az órabérem is megvan...

# A kérdésre, hogy mire költi majd a pénzt, Anettka csak a vállát vonogatja. Nem tudja, nincs konkrét elképzelése. Az idén kezdi utolsó évét az egyik kereskedelmi akadémián. – Tandíj van, nem is kevés, a szüleimtől nem várhatom, hogy azon kívül is dotáljanak. ĺgy legalább nem ég a képem, ha megveszek valami klassz ruhát. Itt az én órabérem a legalacsonyabb, húsz korona. A felszolgálók többet kapnak, de le is járják érte a lábukat. Rendesek, mert a borravalót úgy osztják el, hogy engem is belevesznek.

– Jól jártam Anettkával – dicséri a lányt a tulajdonos. – Már megbeszéltük, jövőre is jöhet! Ezt nem véletlenül mondom. A felvétel mindig zsákbamacska. Én negyedik éve üzemeltetem ezt az éttermet, és aki ismer, az tudja, hogy nyáron meg is fizetem a gyerekeket. Aztán mi történik?! Beállít két srác, hogy ők pincérnek tanulnak, jó lenne a munka szakmai gyakorlatnak. Felveszem őket, legalább lesz hivatásos felszolgálóm és csaposom is – gondolom. Az első napokban még ügyeltem rájuk, nem mondom, hogy nem igyekeztek... Legalábbis, amíg engem láttak. A fiúk csak azt az apróságot felejtették el, hogy ez nem sima nyári resti, hanem egy egész évben üzemelő hely, törzsvendégekkel. Akik, ugye, elkezdtek reklamálni. Hogy az ételre újabban húsz perc helyett egy órát kell várni, hogy a fél liter sörnek a fele hab, és még azért is szólniuk kell, hogy egyáltalán kihozzák... Az volt az utolsó, hogy az egyik vendégnek elkezdték magyarázni, az ő ebédjük azért készül lassabban, mint másoké, mert „túl bonyolultat” rendeltek. Nnna, a lábuk sem érte a földet...

Kereslet, kínálat

A diákok azért vállalnak idénymunkát, mert pénzt akarnak keresni. A vendéglátósok azért foglalkoztatják őket (rendszerint feketén), mert ők a legkényelmesebb munkaerő. ĺgy mindenki jól jár, még a szülők is, akiknek ezzel megoldódik a „hova tegyem két hónapra a gyereket?!”, illetve a „soha nem tanulja meg a kölyök, hogy mennyit kell dolgozni a pénzért!” című gondja. És itt látszik megcáfolódni az az általánosítás is, hogy a fiatalok a közép- vagy főiskola elvégzése után csupán a munkanélküli-segélyre várnak. (Igaz, egy nyári munka, amikor a szépreményű jövendőbeli értelmiségi, mondjuk, óránként huszonöt koronáért pizzát szeletel, nem ugyanaz, mint amikor majd a végzettségének megfelelő munkát szeretne, de erről majd egy következő alkalommal.) Ami a címzetes idénymunkát illeti, lehet szórólapokat kihordani, autóablakot mosni (az olyan benzinkutaknál, ahol ezt a tevékenységet nem írják elő az alkalmazottaknak, akik vagy ráérnek, vagy nem), és lehet gyümölcsöt árulni (akkor az igazi, ha a termelő egyúttal az illető családja), na és persze lehet felszolgálni, mosogatni, takarítani. Ahhoz, hogy valaki például úszómesterként élvezze végig a nyarat, már komolyabb protekció szükséges.

# – Az anyám mesélte, hogy gimnazista korában a medencéket mosta a strandon. És szedte a szemetet. Tizennégy múltam, amikor a család egyik ismerősével megbeszéltük, hogy áruljak ugyanott zacskós málnaszörpöt. Megmondta az órabért, a szüleim is belementek. Tizenöt korona volt. Papíron vezettem, hogy mennyit keresek naponta. A végén már nem csak árultam, hanem hajnalban teherautóról raktam szét az üveges málnájukat a környező boltokban. Nagyon akartam egy gitárt, azért. Hét hétig melóztam naponta, a végén boldogan mentem a „fizetésemért”. Hát az a szemét maszek úgy becsapott, hogy csak! Ott se volt a málnaüzemben, a sógora adta oda a pénzt. A felét annak, amit ígértek. Amikor hazajöttem, az anyu velem együtt sírt. Azóta is a párkányi strandon dolgozom, szerencsére összeismerkedtem egy jó fejjel, aki a munkát nézi... Most éppen kisfőnök vagyok a gyorsbüféjében. Nagyon tisztességes, megfizeti az embert, értékeli, ha valaki szívvel-lélekkel dolgozik – meséli a tizenhat éves Árpi. – Van, hogy csapolok, vagy a kajákat készítem elő, mikor milyen a beosztás. Nekem mindegy, a főnök viszont tudja, hogy bennem megbízhat. Lehet, hogy a gimi után én is büfét nyitok...

A kamasznak jó, ha szokja a munkát

– állítja a pszichológus, dr. Pándy Mária. – Úgy értem, az önként vállalt munkát, amit azért választott, hogy zsebpénzt szerezzen. Középiskoláskorban nem az évek száma számít, hanem a motiváció. Aki elég érett arra, hogy végiggondolja, a szülei nem tudják minden luxusigényét kielégíteni – és itt most nem autóra vagy jachtra gondolok –, és ettől nem érzi azt, hogy bankot kell rabolnia, vagy más erőszakos módszerhez folyamodnia, akkor az a fiatal lelkileg teljesen rendben van. Nagyobb gond, hogy vidéken szinte semmilyen komolyabb lehetőség nincs. A kamaszok persze ezt is megoldják, leverik a sátrukat egy üdülőközpontban, és már árulják is a főtt kukoricát... Amíg a gyereknek erről szól a nyár egy része, addig a szülőnek – ha van lehetősége utánanézni – kevés a gondja. Más a helyzet, ha csemetéjük külföldön próbál szerencsét. Ez is egyre gyakoribb, s ha az útlevél rendben van, a határon senki nem kérdezi meg, hogy az illető fiatalkorú nyaralni készül, vagy egy kétes hirdetés útján „felfedezett” nyári munkára.

#A szerző illusztrációs felvételei Péter most katona. Két éve még Szalonikiben árulta a piacon a baklazsánt. A barátjával együtt ő is bedőlt annak az ajánlatnak, hogy Görögországban jó pénzért lehet narancsot szüretelni. Esetükben nem jött be a dolog. Elúszott a közvetítőnek kifizetett pénz, és ők ott álltak két hálózsákkal a kezükben, és néhány (váltópénznek szánt) német márkával a zsebükben. A fiúk elhatározták, hogy nem utaznak haza a rászedett csoport többi tagjával, hanem élvezik egy kicsit a görög napfényt. A huncut tekintetű Péternek jutott eszébe, hogy meg kellene próbálkozni a munkakereséssel. Ami nem is bizonyult olyan egyszerű feladatnak. A véletlen sietett a segítségükre. Az egyik piacon egy hangosan ordítozó férfira lettek figyelmesek, aki egy náluk jóval fiatalabb korú fiút próbált meg kirángatni a zöldségekkel bőven megrakott pult mögül. A fiú végül elfutott, ők pedig leszerződtek a kereskedőhöz.

– És milyen nyelven beszélgettetek a tulajdonossal? – kérdeztem Pétertől, amikor a történetet mesélte. – Mi magyarul, ők görögül. Mutogattam a pasasnak, hogy: „Na, ki fog most árulni?!” És előszedtem az útlevelemet. A hanghordozásából ítélve olyasmit mondhatott, hogy neki már minden mindegy. Legyintett, és azt mutogatta, hogy maradjunk ott, vigyázzunk az árujára, amíg vissza nem tér. Tomival láttuk, hogy a többi piacos viszont bennünket figyel. Nagyon vigyáztunk minden mozdulatunkra. És akkor, puff, jött az első vevő. Hadart valamit, de szerencsére meg is ragadta az egyik tökszerű izét. Aminek a ládáján ott volt az ára. A nő kifizette, én bólintottam, hogy oké... Mire a tulaj visszajött, már egy csomó zöldséget eladtunk. A pénzt pedig leszámoltuk neki. Erre újfent ordítozni kezdett, de – mint kiderült – már örömében. Végigárultam nála az egész nyarat. Minden hét végén kifizette a munkát, lassan görögül is megtanultam. Tomi két hét után mégis feladta, és hazajött. Anyuék akkor tudták meg, hogy nem narancsot szedtünk. De lehet, hogy így jobban jártam... Az biztos, hogy nem volt könnyű elviselni a görögöket, mert nagyon másképp viselkednek az emberrel, ha nem turista. De itthon is minden munkában ott a rizikó, hogy kihasználják az embert. Velem szerencsére nem ez történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?