Körülzárták a gimnáziumot

Berlin. Egy tervezett iskolai vérengzés gyanúja miatt a rendőrség tegnap körülzárt egy Düsseldorf melletti gimnáziumot.

A rendőrök azt próbálták kideríteni, hogy valóban vannak-e merényletkísérletre utaló jelekČTK/AP-felvéteA rendőrség közölte, hogy az erre vonatkozó jelzést a finn hatóságoktól kapták. Értesülések szerint a helsinki hatóságok egy internetbeszélgetés lehallgatása nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy az észak-rajna-vesztfáliai Kaarst gimnáziumában esetleg vérengzés készül.

A gimnáziumban tegnap szünetelt a tanítás, a helyszínre több száz rendőrt vezényeltek ki. Nyomozás kezdődött annak kiderítésére, vannak-e az esetleges merényletkísérletre utaló jelek.

November első hetében éppen egy finn gimnáziumban történt ilyen jellegű iskolai ámokfutás, amelynek során egy diák Tuusula városában hat társával és két nővel végzett, majd öngyilkosságot követett el.

Pontosan egy évvel ezelőtt pedig ugyancsak Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, Emsdetten városának egyik középiskolájában egy diák kezdett lövöldözni, 37 személyt – köztük diákokat és tanárokat – sebesített meg, majd végzett magával.

A hét végén a kölni rendőrség merényletkísérletet hiúsított meg, amelyet egy 17 és egy 18 éves diák készült végrehajtani a város egyik gimnáziumában. A tervezett ámokfutásról a rendőrséget néhány iskolai diák értesítette, akik szintén az interneten értesültek az állítólag az emsdetteni merénylet évfordulójára időzített akcióról. A fiatalabb diák az őt üldöző rendőrök elől egy villamos elé vetette magát, és meghalt, az idősebbet pedig őrizetbe vették. Hétfőn a kölni rendőrséget az a vád érte, hogy elhamarkodott akcióba lépett, mert a két diák már korábban feladta tervét, s így az öngyilkosság elkerülhető lett volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?