Környezetünk is a miénk, illetve az unokáinké

Borús, áprilisi délután volt. Reggel óta szitált az eső. Közel lakom a Garamhoz, és ha csak lehet, teszek egy rövid sétát a partján. A folyó vizének jellegzetes illata, az élővilág változékony szépsége megnyugtató, ha rövid időre is, elhessegeti az ember gondolatait a hétköznapok ügyes-bajos dolgairól.

Vízre hajló, csenevész fűzfák szegélyezik itt a partot. Hosszú volt a tél. Jólesett lépdelni a sarjadó füvön, látni a fák ébredését: kinyújtózva, rügyet bontva csillogtak a szitáló esőben. A túlparton vadkacsapár úszkált a vízen. Nem ritka látvány errefelé. Néhány hét múlva fürge kicsinyeiket vigyázzák majd a part sűrű bozótjában. Harsány rikoltással menekül egy fácán. Talán a fészkéről riasztottam fel.

A vízparthoz érve megtört a varázs. Lábam előtt foghíjas fésű, penészes ruhadarabok, elnyűtt bakancsok hevertek. Ázott szemétkupacok mindenfelé. Fittyet hányva a szervezett lomtalanításra, itt landolnak a törött üvegek, üres műanyag flakonok is. A nagymama kimustrált mákdarálója jól megfér itt az unoka megunt játékaival. Szemétrakások gubbasztanak a parton, vagy a part lejtőjéről a víz széli kavicsok közé borítva. Ennyi, ami a kora tavaszi ár visszahúzódása után itt maradt. A többi már a meder alján folytatja az útját. A látvány az emberi település közelségének tagadhatatlan bizonyítéka, szégyenletes velejárója. A civilizált emberé, aki folyvást rendezgeti, szépíti saját, kerítések közé zárt tulajdonát. A szeméttől így vagy úgy megszabadul.

Alig százméternyire innen a kavicsos part a falu kedvelt fürdőzőhelye. Ha beköszönt a nyár, a kavicsmező megtelik fürdőzőkkel. Felnőttek, gyerekek egyaránt szívesen hűsítik itt magukat a vízben, amely akár tiszta is lehetne.

Távolabb a folyó kanyarulatánál már korhadó fűzfák görnyedtek a Garam fölé. Két madár szállt felém abból az irányból. Közel a vízszinthez, hosszú, előre nyújtott nyakkal repültek. Két hatalmas hattyú volt. Láthatóan megzavarta őket a jelenlétem. Egymásra pillantottak, akárha egymás tükörképei lettek volna, egy testként mozdultak: lábaikkal fékezve a vízen leereszkedtek, a hófehér szárnyak becsukódtak. Egészen közel voltak hozzám. Láthattam szemükben a riadtságot. A következő pillanatban erőt és büszkeséget sugárzott a tekintetük, egész testtartásuk. Összenéztek megint. Megfordultak, ellökték magukat a víztől, s kiterjesztve roppant szárnyaikat, felemelkedtek újra. Nyakukat előrenyújtva a víz felett szálltak, de most visszafelé, abban az irányban, ahonnan érkeztek. Lassú, szabályos ívben kanyarodtak, együtt a folyóval, s tűntek el a szemem elől. Nem tudom, honnan és merre tartottak. Talán a Garam valamelyik eldugott holtágán élték az életüket ez idáig, talán a Dunától indultak el. Lehet, hogy fészekrakásra alkalmas helyet kerestek errefelé. Csendes, biztonságos zugot.

Ők kívül állnak az ember által épített kerítéseken. Két fiatal, tökéletes egyed. Vadak és szabadok. Kiszolgáltatottak mégis. Szabadon élnek, így nevelik majd fiókáikat is, s elpusztulni is így fognak majd. Amíg lehetővé tesszük számukra a szabadságot. Amíg megóvjuk életterüket.